A legszomorúbb szelfi az első világháborúból
2014. november 18. 11:07
Egy nem mindennapi, első világháborús fotót találtak nemrégiben brit kutatók. Az 1918-as fényképen egy frissen megborotválkozott, mindössze 21 éves ausztrál katona látható, aki saját magát fotózza a fürdőszobatükörben. Mint kiderült, a pilótaként szolgáló ifjú gépét a fotó elkészülte után néhány nappal egy Németország feletti légiharc során lőtték le.
Korábban
A fotón látható ausztrál katona, Thomas Baker az iskolaigazgatóként és földművesként dolgozó Richmond Baker legidősebb fiaként született a dél-ausztráliai Smithfieldben. 1915 júliusában csatlakozott a Royal Australian Engineers-hez, és a hatodik dandárral kezdte meg a felkészülést az európai harcokra.
A közlegény 1916. július elsején, 19 éves korában érkezett a nyugati frontra. Részt vett a véres somme-i csatában, majd még ez év decemberében kitüntették, ugyanis a heves ellenséges tűz ellenére kijavított egy több mint harminc helyen megrongálódott telefonvezetéket. 1917-ben egy újabb éremmel jutalmazták, amiért a német tüzérségi támadás idején részt vett egy, az antant erők által használt lőszerraktárban keletkezett tűz oltási munkálataiban. A katonai források külön kiemelték gyors helyzetfelismerését, amellyel egy "nagyobb katasztrófát is sikerült kivédenie".
Thomas Baker az ausztráliai kiképzőtáborba tartó vonatra való felszállás előtt
A háború utolsó évében Baker csatlakozott az Ausztrál Légierőhöz, ahol repülőgép-szerelő lett. 1918 elején elküldték pilótaképzésre, amit március 27-én végzett el. Augusztus és október között több nagyobb légi ütközetben is részt vett, sőt október 24-én kinevezték a negyedik repülőszázad ideiglenes parancsnokává is.
1918. november 4-én több, a Royal Air Force kötelékébe tartozó század vett részt a németek visszavonulását zavaró hadműveletben, amely során a belgiumi Leuze és Ath városok közti utat bombázták. A negyedik század 12 darab Fokkert tett ártalmatlanná, az akció végére azonban azt vették észre, hogy két társuk hiányzik: az egyik Baker volt. Mint kiderült, a parancsnok és Arthur Palliser hadnagy Karl 'Rittmeister' Bolle német ász áldozatául estek; Belgiumban temették el őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.