A középkor 10 leghangosabb botránya
2015. szeptember 17. 13:29
Korábban
A Tour de Nesle-affér
IV. (Szép) Fülöp francia király három menye egy igen súlyos, halállal végződő házasságtörési botrányba keveredett. 1314-ben lánya, Izabella – aki II. Edvárd angol királyhoz ment feleségül – elárulta a királynak, hogy azt az erszényt, amelyet egy évvel korábban, franciaországi látogatása során a sógornőinek adott, két lovagnál, Gautier és Philippe d'Aunay-nál látták utoljára. Az uralkodó vizsgálatot indított, amelyből kiderült, hogy a két lovag és a hercegnők a párizsi városfal egyik őrtornyában, a Tour de Nesle-ben „tiltott ügyletekbe” keveredtek, vagyis megcsalták hites urukat. A dühös Fülöp elfogatta és megkínozta a férfiakat, akik mindent bevallottak.
Miután kasztrálták őket, az egyiket felnégyelték, a másikat pedig kerékbe törték, majd mindketten fellógatva végezték. Eközben a három meny is bírák elé került, kettejüket bűnösnek találták. Fejüket leborotválták, és életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték őket. Egyikőjük már a következő évben rejtélyes körülmények között elhalálozott (a szóbeszéd szerint meggyilkolták), míg a másikat nyolc év után szabadon engedték földalatti zárkájából, ő apáca lett. Mivel borzalmas körülmények között élt börtönében, az egészségi állapota leromlott, és néhány évvel később követte rokonát a túlvilágra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.