A koncentrációs táborok foglyaival készíttettek aprólékosan hamisított brit bankjegyeket a nácik
2020. október 1. 08:33 Paul Skates
Korábban
Ausztria, Toplitz, Palesztina
A sachsenhauseni tábor felszabadítását követően a műhelyt és a foglyokat az ausztriai Mauthausen-Gusen-i koncentrációs tábor altáborába, Redl-Zipfbe szállították.
Május elején azonban ismét költözniük kellett – ezúttal Ebensee-be, ahova május 4-én érkeztek meg. Itt sem maradtak sokáig: a tábort május 6-án szabadították fel az amerikai erők.
Krügert a britek elfogták és két éven át fogva tartották, majd kiadták Franciaországnak. 1948-ban, vádemelés nélkül került szabadlábra, s Németországba ment. 1989-ben, a németországi Hamburgban távozott az élők sorából.
A hamis pénzek egy részéből a zsidó földalatti szervezetek a Palesztinába való kivándorlást finanszírozták, a többit a nácik a valódiakkal és az aranytömbökkel együtt a Toplitzi-tóba dobták, ahol 1959-ben találtak rájuk.
„A hamis bankjegyek még akkor is épek voltak” – mondta némi szakmai büszkeséggel Burger. A férfi a háború után megírta saját emlékiratait, majd húsz évig hallgatásba merült.
A memoárjai nyomán Stefan Ruzowitzky osztrák rendező A hamisító címmel Oscar-díjas filmet rendezett, Burger pedig sorra tartotta az előadásokat, hogy minél szélesebb körben megismertesse az emberekkel a holokauszt történetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap