A katonák egészségére és a közerkölcsre is vigyázott a „lámpás hölgy”

„Isten szólt hozzám, és meghívott szolgálatra. Hevesen vágyom értelmes és rendszeres foglalatosságra, amely megéri, hogy csináljam, ahelyett, hogy semmiségekre vesztegessem az időt.” Naplója szerint az Úr szólította meg a 17 éves Florence Nightingale-t, aki ezután mindent megtett annak érdekében, hogy hasznára legyen az emberiségnek. Ennek szellemében cselekedett 1854. október 21-én is, amikor 38 nővérrel egyetemben útnak indult, hogy segítséget nyújtson a krími háború sebesültjeinek.

Megszólal a menny

Florence Nightingale-nek rengeteget kellett küzdenie, elsősorban szüleivel, hogy ápolónő lehessen. Az ifjú Florence ugyanis bankárcsaládba született, és a tekintélyes vagyonnal rendelkező szülők lányuknak is a viktoriánus korabeli jómódú hölgyek társadalmi szerepét szánták: egy jó házasságot, jómódú férjjel, majd a család, illetve az utódok felnevelésének igazgatását. A szülők rendkívül felvilágosult nevelést adtak lányuknak, aki több hónapra nyúló nászújuk során, 1820-ban látta meg a napvilágot.

Florence a német, az olasz és a francia mellett görögül és latinul is tanult, de leginkább a matematika világában érezte otthon magát. Későbbi statisztikusi vénája a matematika iránti vonzódásának köszönhetően szökkent szárba. Florence 17 éves korában meghallotta a mennyei hívószót, és ezek után már hallani sem akart a tehetős leányok tradicionális szerepéről: a házasság és a gyermekvállalás nem volt többé opció.

Házasság helyett karrier

A szülők egyáltalán nem nézték jó szemmel leánygyermekük világmegváltó ambícióit. Florence viszont továbbra is lázadt a hagyományos női szerep ellen, és négy kérőt visszautasított. A szülők kétségbe estek lányuk makacssága miatt, mivel a nővéri hivatás a 19. század közepén egyáltalán nem bizonyult álomszakmának. Az ápolók alulfizetettek voltak, és gyakran lenézték őket. A felépülőben lévő ápoltak között pedig szép számmal akadtak olyan „úriemberek”, akik igen tágan értelmezték a betegápolást, és a nővérek nyújtotta testi örömöket is a kezelés részének tartották.

Így nem csoda, hogy a szülők, William Nightingale és Frances Smith lányuk jó hírneve miatt aggódtak. Florence azonban hajthatatlan volt, titokban egészségügyi szakkönyveket bújt, majd 1844-ben szülei tudta nélkül részt vett egy három hónapos nővérképző tanfolyamon. 1849-ben pedig felbontotta hét éve tartó jegyességét Richard Monckton Milnes báróval.

Szülei ezek után úgy döntöttek, nem állnak lányuk útjába és hagyják, hogy az eltökélt hölgy megvalósítsa álmait. Florence 1851-ben visszatért a korábban már meglátogatott diakonissza nővérekhez a németországi Kaiserswerthbe, és kitanulta az ápolónői szakmát. 1853 nyarától Londonban dolgozott főfelügyelő nővérként a londoni Harley Street-i „Beteg Úrihölgyek Kórházában”. Főfelügyelő nővér ide vagy oda, Florence munkájáért nem kapott bért, megélhetéséről szülei gondoskodtak.

A mocsokból húzta ki a sebesülteket

1853-ban kitört a krími háború, amelybe az oroszok ellen a törökök oldalán a britek is beavatkoztak. A világtörténelemben ez volt az első olyan fegyveres konfliktus, amelyről a sajtó részletekbe menően tudósított, így a közvélemény hamar tudomást szerzett az ott folyó szörnyűségekről. A briteknek hamarosan több mint tízezer sebesült katonáról kellett gondoskodniuk.

A kormányra óriási nyomás nehezedett, amelynek az lett a vége, hogy Sidney Herbert befolyásos államférfi és parlamenti képviselő megkérte jó ismerősét és bizalmasát, Florence Nightingale-t, aki addigra az egészségügyi szakmában már széles körben ismert volt, hogy állítson össze egy nővérekből álló csapatot és utazzon török földre sebesülteket menteni.

Florence elvállata a felkérést, és az általa kiválasztott 38 világi és egyházi nővérrel 1854. október 21-én az Oszmán Birodalomba utazott, ahol Üsküdarban, (ma Isztambul egyik ázsiai városrésze) egy brit katonai kórházban kezdte meg ténykedését.

Lámpával és diagrammal a csúcsra

A sokat látott Florence Nightingale elborzadt az Üsküdarban látottaktól. A katonák sokszor a földön, az ürülékükben vagy a sárban feküdtek, a „kórtermekben” hemzsegtek a patkányok, az élelmezés és a gyógyszerellátmány szegényes volt, a kórház területén az ivóvízraktárak mellett pedig állati tetemek hevertek. A borzalmas higiénés állapotok mellett Florence-nak az is feltűnt, hogy senki nem vezetett statisztikát az elhalálozottak számáról, és nem készültek jegyzetek a betegek kezelésének módjáról sem.

Florence Nightingale nem habozott, munkához látott, szigorú tisztasági szabályokat vezetett be, a nővéreket folyamatos kézmosásra kötelezte, javított az élelmezésen, és megszállottan készítette a statisztikákat a betegekről és a holtakról.

A kórtermeket Nightingale utasítására gyakran kellett szellőztetni, az ágyneműk tisztaságára pedig kínosan ügyeltek. A török tapasztalatok alapján született meg a könnyen tisztítható nővérruha koncepciója is. A napi húsz órás munkának meg lett az eredménye: a halálozási arány 42%-ról 2%-ra csökkent.

Nightingale valóságos szentté változott. Nemcsak a brit sajtó emelte piedesztálra, de az ápoltak is szinte félistenként tekintettek a sérültek között éjjelenként lámpással a kezében megjelenő, örökké vizitelő, fáradhatatlan nővérre.

Florence Nightingale fanatizmusát nem minden munkatársa tolerálta. A török küldetés alatt sokuktól megvált a sajtó által csak „lámpás hölgynek” nevezett ápolónő, aki legendás mécsesével nemcsak a betegek egészségi állapota fölött őrködött, hanem kolléganőit is féken tartotta, hogy azok az éjszaka leple alatt nehogy meghitt kapcsolatba kerüljenek a sebesültekkel.

Munkája azonban nemcsak a higiéniai szabályok bevezetéséből és betartatásából állt, hanem az általa Üsküdarban készített statisztikai táblázatoknak is hatalmas jelentősége volt, mivel ezzel lerakta az adatokon alapuló orvoslás alapjait.

Nightingale 1856 nyarán tért vissza Angliába, ahol az orvostársadalom nem fogadta kitörő örömmel a krími háború folyamán megszerzett tapasztalatait, mivel a derék férfi doktorok nehezen tudták elviselni, hogy egy nő fenekestül felforgatja szakmájuk alapelveit. Florence Nightingale-t azonban nem lehetett megtörni, visszatérése után a londoni St. Thomas Kórházhoz kapcsolódó ápolónőképző intézetet és nővérotthont alapított, könyvet írt az ápolástanról, és krími tapasztalataira támaszkodva létrehozták a Katonai Orvosi Iskolát is.

1858-ban első nőként a Királyi Statisztikai Társaság tagjai közé választották és Viktória királynő 1883-ban a seregben végzett ápolói munkájáért a Királyi Vörös Kereszttel tüntette ki. 1907-ben első nőként megkapta a Becsületrendet is. Az 1910. augusztus 13-án elhunyt lámpás hölgy a modern betegápolás alapjainak lerakásával teljesítette az Úr akaratát.