A kannibalizmusig fajult az „éhezés ideje” Anglia egyik első amerikai gyarmatán
2018. július 9. 11:38 Múlt-kor
Napjainkban igen nehéz elképzelni, milyen lehetett az első angol telepesek egyikeként élni a virginiai Jamestownban a 17. század elején. Még nehezebb magunkat az éhezők bőrébe helyezni az „éhezés ideje” néven elhíresült időszakban – egyszerűen nincs saját életünkben mihez hasonlítani. A telepesek az ismert, civilizált világ peremén voltak, és bárminemű segítség megérkezése hetekbe vagy hónapokba telt.
Korábban
A törékeny kolónia
Keletre az Atlanti-óceán, nyugatra pedig áthatolhatatlan erdő, ameddig a szem ellát – ez volt a telepesek környezete városkájukon kívül. Jamestown az ismert élet szigete volt az ismeretlen tengerében. Ha lakói életben akartak maradni, alkalmazkodniuk kellett. Az első kísérlet egy angol kolónia létrehozására – az 1595-ben alapított Roanoke – a telepesek nyom nélküli eltűnésével végződött. Nem csoda tehát, hogy Jamestown első évei is nehéznek bizonyultak.
Partot érésük után napokon belül a telepesekre támadtak a helyi póheten indiánok. Emiatt az első hetek egy erődítmény építésével teltek, hogy a további indián (és esetleges spanyol) támadásokat vissza tudják verni. Ezután azonban csak rosszabb lett a helyzet: a telepesek állandó élelmiszerhiánnyal küszködtek. A szegényes étrend miatt a telepesek hajlamosabbá váltak a betegségekre, amelyek hamarosan el is kezdték szedni áldozataikat.
A kolónia egyik korai vezetője volt az általában rendkívül kiszínezett Pocahontas-történetből közismert John Smith. Az ő vezetői tehetsége nélkül aligha maradhatott volna fenn a kolónia: ő volt az, aki sikeresen lépett kapcsolatba békés módon a póhetenekkel, és adott nekik európai termékeket élelemért cserébe. Smith élelmiszerrel kapcsolatos erősködése miatt azonban idővel ismét megharagudtak az őslakosok, vezetési stílusának köszönhetően pedig az erődített város falai között sem volt híján az ellenségeknek.
1609-ben Smith egy rejtélyes lőporrobbanásban súlyosan megsérült, és kénytelen volt visszatérni Angliába. Eddigre a település rosszabb állapotban volt, mint valaha. Röviddel Smith távozása után a póhetenek ostrom alá vették a várost, és megöltek minden embert vagy állatot, amely a falakon kívülre merészkedett.
Az éhezés ideje
George Percy, az egyik telepes, aki átvette a kolónia vezetését Smith távozása után, azt írta: „Az indiánok olyan gyorsan öltek a falakon kívül, mint az éhínség és a járvány a falakon belül.” Ez volt az „éhezés idejének” kezdete. Abban az évben a Virginia Társaság, amely a kolóniát finanszírozta, újabb hajókat indított útnak újabb telepesekkel és ellátmánnyal. Az Atlanti-óceánon át vezető útjuk során azonban több viharba is belefutottak, amelyek szétszórták a hajókat. Mire a flotta beért Jamestownba, csupán három hajó maradt.
Ezek a hajók több éhes szájat hoztak, mint ellátmányt. Smith már nem volt Jamestownban, a póhetenek pedig megakadályoztak minden kereskedelemre tett kísérletet, így a kolónia lakói éhezni kezdtek. Először megették a lovakat, amelyeket a hajók hoztak. Ezután következtek a patkányok, majd a kutyák és macskák. A tél beálltával az éhínség még súlyosabbá vált. A telepesek elkezdték megfőzni cipőiket, hogy a bőrt meg tudják enni. Miután nem maradt semmi, amit ehettek volna, elkezdték kiásni a holttesteket.
Ahogy Percy írta: „Ekkor az éhínség olyan szörnyen és halálsápadtan látszott minden arcon, hogy semmitől sem riadtak vissza az élet fenntartása érdekében, és olyan dolgokat tettek, melyek hihetetlennek tűnnek, mint a hullák kiásása a földből, és azok elfogyasztása.” Az időszakból több beszámoló is megerősíti ezt a kannibalizmust, azonban sokáig mendemondaként, vagy a kolónia és a Virginia Társaság lejáratására kitalált hazugságokként kezelték őket. 2013-ban azonban olyan felfedezést tettek a régészek, amelyek bebizonyították, hogy a történetek igazak.
Egy, a korszakból származó szemétkupacban a kutatók egy 14 éves lány csontjait találták meg. A csontokon található vágásnyomokból egyértelművé vált, hogy holttestét feldolgozták. Doug Owsley, a Smithsonian Intézet vezető fizikai antropológusa megvizsgálta a maradványokat, és megállapította, hogy a vágásokat olyan emberek ejtették, akik nem értettek a hentesmunkához. „Hezitálás van, próbálkozások, és kísérletezés a nyomokban – ilyet nem látni a lemészárolt állatoknál.”
A vágásokat elkeseredett emberek ejtették, akiket az „éhezés ideje” arra vitt rá, hogy megegyék halottaikat. „Láthatóan az orcák húsa, az arc izmai, a nyelv és az agy érdekelte őket leginkább” – folytatta Owsley. Rengeteg mindent nem tudunk a szóban forgó lányról, de csontjai vizsgálata alapján kijelenthető, hogy Angliából származott. Csontjai magas nitrogénszintje arról árulkodik, fehérjében gazdag étrendje volt, ami azt jelenti, hogy vélhetően magasabb státusú háttérrel rendelkezett, mivel a hús igen drága volt.
A kutatók elnevezték „Jane”-nek a lányt, akinek koponyáját megvizsgálva kaptak egy körülbelüli képet arról is, hogyan nézhetett ki az arca. Vélhetően egyike volt az 1609-es három hajón érkező telepeseknek. Ebben az esetben nem élt sokáig Jamestownban. A csontjain lévő vágások alapján nyilvánvaló, hogy halott volt, mikor testét feldolgozták. Lehetséges, hogy a telepesek között terjengő valamelyik betegségbe halt bele röviddel érkezése után.
Tekintve a telepesek keserves helyzetét 1609-ben, nem nehéz elképzelni, hogy „Jane”-t megették halála után. Egyes esetekben a telepesek nem várták meg a halált: Percy beszámolójában említést tesz egy férfiról, aki megölte terhes feleségét, és megette. A férfit kivégezték tettéért. Míg a gyilkosság továbbra sem volt elfogadható a telepesek számára, elképzelhető, hogy a halottak elfogyasztása igen, még ha sosem beszéltek róla nyíltan. A kannibalizmus kellemetlen szükségszerűséggé vált – a telepesek csupán azt tették, amit a túléléshez muszáj volt megtenniük.
Megérkezik a segítség
Mire az ellátmányt hozó hajók közül az utolsó megérkezett 1610 tavaszán, a tél kezdetén Jamestownban lévő 300 telepesből mindössze 60-an éltek. Látva a kolónia állapotát, a kapitány felrendelte a hajóra a túlélőket – visszaindult velük Angliába. A gyarmat létrehozására tett kísérlet nyilvánvalóan kudarcot vallott. Ahogy azonban a hajó kifutott Jamestown kikötőjéből, érkezett egy újabb hajó a kolónia új kormányzójával, Thomas Westtel, báró De La Warr-ral (Delaware amerikai állam és az azonos nevű folyó névadójával). A kormányzó megparancsolta, hogy a telepesek térjenek vissza, és építsék újjá Jamestownt. A De La Warr által hozott ellátmánnyal a kolónia sikeresen kitartott egy újabb évig.
Az „éhezés idejénél” rosszabb periódus végül a későbbiekben sem köszöntött Jamestownra. Az elkövetkezendő évtizedek során a kolónia virágzó gyarmattá vált, amely fontos lépcsőfoka lett Észak-Amerika angol gyarmatosításának. Ez pedig a „Jane”-hez hasonló korai telepesek által hozott elképesztő áldozatoknak volt köszönhető.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter 15:05
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását 09:06
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély 09:05
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra tegnap
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla tegnap
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére tegnap
