A II. kerületben is lakott a hidegháború leghírhedtebb terroristája, Carlos, a sakál
2020. augusztus 13. 17:58 Múlt-kor
Korábban
Újjászületés Palesztinában
A Moszkvában töltött idő során Ramírez Sánchezt rabul ejtették a palesztin hallgatótársaitól hallott történetek az Izrael elleni küzdelemről. Arra jutott, az izraeli-palesztin konfliktus a tökéletes lehetőség számára kiélni a hatalommal és a kapitalizmussal szemben táplált gyűlöletét, ezért 1970 nyarán a jordániai fővárosba, Ammanba utazott, hogy megkezdje kiképzését a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) nevű, marxista-leninista szervezet berkeiben.
A kiképzőtáborban megismerkedett a veterán Vadi Haddaddal, aki azt vallotta, Izrael nemzetközi támogatása ellen kizárólag nemzetközi terrorakciókkal lehet küzdeni. A kezdetektől felismerte a fiatal venezuelaiban rejlő tehetséget, és ő adta neki hasraütés-szerűen a „Carlos” mozgalmi nevet is.
1973-ra Carlos már több akcióban is részt vett a PFLP nevében – gyilkosságot kísérelt meg Joseph Sieff angol cionista üzletember ellen annak otthonában, több bankot kirabolt Franciaországban, pokolgépes merényletet hajtott végre több szerkesztőség ellen, és Haddad kedvenc taktikájával, a repülőgép-eltérítéssel is megpróbálkozott.
Az egyfajta szabadúszóként dolgozó terrorista hajlandó volt bármilyen célpont ellen erőszakos akciót végrehajtani, ha úgy ítélte meg, az támogatja a zsidó államot, vagy akár csak szimpatizál vele. A PFLP mellett együttműködött például a Japán Vörös Hadsereg nevű terrorszervezet tagjaival, amikor azok 1974-ben elfoglalták a hágai francia nagykövetséget.
Carlos a féktelen erőszak mellett igyekezett a modern, divatos playboy szerepében élni, mint akinek élete a végtelen izgalmakról szól. Ez azonban nem tarthatott örökké: 1975 júniusában PFLP-s tartótisztjét, Michel Moukharbalt lekapcsolta a francia hírszerzés, a férfi pedig átadott nekik minden általa ismert nevet, és elvezette a hatóságokat Carlos párizsi lakásához.
Amikor Moukharbal ismeretlenek társaságában a lakásra érkezett, Carlos tudta, hogy a játszmának vége. Úgy tett, mint aki mit sem sejt, és vendégül látta a francia tiszteket, majd lelőtte őket és Moukharbalt is. Párizsból Libanonba, a PFLP bejrúti főhadiszállására menekült. A lakásán megtalálták Frederick Forsyth A sakál napja című 1971-es regényének egy példányát – a könyv egy félkatonai szervezetről szól, amely Charles de Gaulle francia elnök ellen tervez merényletet –, és a nemzetközi sajtóban megszületett „Carlos, a sakál” alakja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap