A higiénia hiánya és a korabeli ipar is közrejátszott a középkori városok legendás bűzében

A pénznek nincsen szaga

A város lakói anyagi helyzetüknek megfelelően bántak az általuk „termelt” ürülékkel. A gazdagabbak saját illemhelyet tartottak fent, ha a városi telküknek volt kertje, akkor egyszerűen azon alakítottak ki egy zárt illemhelyet, ha nem, akkor más úton-módon szabadultak meg a kellemetlen szagú végeredménytől. Ennek legegyszerűbb formája az volt, hogy nemes egyszerűséggel a bilijük tartalmát az utcára borították ki. Párizsban a polgároknak kötelességük volt az ablakon kikiáltani, és jelezni az ott elhaladóknak, ha éppen arra készültek, hogy megszabaduljanak az ürüléktől.

A későbbi középkorban a városok már megszervezték azt, hogy az utcáról, illetve a házakból egyszerűen összegyűjtsék az emberi ürüléket, és a városhatáron túlra szállítsák. Egyes városok határában egy külön, erre a célra kijelölt helyre szállíthatták, és egy helyen halmozták fel. Idővel erre vállalkozókat is szerződtettek, akik jogot nyertek erre a feladatra. Bár kétségtelenül nem volt a legjobban megbecsült foglalkozás, az így összegyűjtött anyagot a város körüli földeken el tudták adni, mivel értékes trágyát jelentett a gazdálkodóknak.

A nyilvános vécék és latrinák tisztítását az angolul rakernek, vagy gong farmernek nevezett személyek végezték. Az első személy, akit név szerint ismerünk, Richard the Raker volt, és egy halálos baleset okán került bele a történelemkönyvekbe. Richard ugyanis nagyon szerencsétlenül járt: a vécén ülve a latrina elkorhadt deszkái megadták magukat, így beleesett az emésztőgödörbe, ahol megfulladt. Az első nyilvános vécéket III. Henrik király építtette a római kor óta, és 1383-ban feljegyezték, hogy a London Bridge-nél tizenegy fontba került egy vécé megépítése.

A középkorban egyébként a szennyvíz elvezetése nem volt megoldott. Az utcákon általában volt valamiféle vízelvezetésre szolgáló árok, de mindent elnyelni nem tudott. Az emberi ürülék mellett ezekbe kerültek bele a különböző állatok holttestei, a kezdetleges élelmiszeripar melléktermékei, így olyan állati belsőségek, amelyekre nem volt szükség. Sőt, a középkori sebészeti beavatkozásokat végző borbélyok is ide engedték le azt a vért, amely a betegeik kezelése után hátramaradt.

Mindezt csak az esővíz tudta elmosni, ami természetesen nem állt rendelkezésre minden egyes napon, ezért a nyári időszakban a városok sokkal „szagosabbak” voltak, mint egyébként. A középkorban divatos, a cipőn kívül viselt fapapucsok elterjedésének az egyik oka az utcán álló mocsok volt. Ezen a hagyományos, bőrből készült cipőkkel nem volt érdemes átkelni, a fából készült lábbelik viszont, amelyet a cipőre húztak rá, lehetővé tették azt, hogy a komolyabban szennyezett területeken is át tudjanak kelni.

1. Tízezrek szaga
2. A város ütőere és pöcegödre
3. A pénznek nincsen szaga
4. A rettegett tímárok

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód

• Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
• Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
• Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
• Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
• Megérdemelték a kitelepítést a németek?