A „gyilkos mezőkön” építették Pol Pot utópiának szánt rémuralmát
2023. január 7. 19:05 Múlt-kor
„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne.” Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője, így foglalta össze a vietnámi hadsereg Kambodzsába való bevonulásának jelentőségét, amelynek folyamán 1979. január 7-én a főváros, Phnompen is felszabadult Pol Pot horrorisztikus rémuralma alól.
![Khmerek](/ih0Ax/article/main/.630x1260/62096.jpg?lavid=429055)
A vörös khmerek fiatal katonái ünneplik a főváros, Phnompen elfoglalását 1975-ben
Korábban
A Pol Pot vezette kommunista erők, a vörös khmerek, 1975. április 17-én foglalták el Phnompent. Attól a naptól kezdve nemcsak a főváros, hanem egész Kambodzsa a radikális vezető irányítása alá került, aki nyomban hozzákezdett utópisztikus álmának végrehajtásához, egy agrárkommunista állam létrehozásához.
A grandiózus „művelet” végrehajtása megközelítőleg 1,7-2 millió ember életébe (Kambodzsa lakosságának ötödébe) került.
A városi lakosságot Pol Pot ellenségként kezelte, és azonnal megkezdődött a „kapitalista” városlakók deportálása.
A megbuktatott rendszert szolgáló hivatalnokokra, katonatisztekre és az értelmiség tagjaira halál várt; százezreket mészároltak le a „gyilkos mezőknek” nevezett kényszermunkatáborokban, ahol a lelketlen, gyilkológépekké kiképzett őrök, hogy a lőszerrel spóroljanak, gyakran fejszékkel és bunkókkal végeztek áldozataikkal.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Pol Pot uralma alatt megszűnt a magántulajdon, a vallásokat üldözték, az iskolákat bezárták. Az önellátó agrártársadalom megvalósításán dolgozó kommunista vezér még az emberek ruházatát is uniformizálta; Kambodzsában mindenkinek fekete öltözéket kellett hordania.
Ha valaki eltért a normáktól, például karórát hordott vagy szemüveget viselt, az életével játszott. Azok, akik nem Pol Pot felfegyverzett kompániájában teljesítettek szolgálatot, naponta átlagosan 12 órát robotoltak a földeken, gyakran heteken át pihenőnap nélkül.
A vörös rémuralom vezetője, Pol Pot
A Pol Pot által teremtett rémálom, egészen ironikus módon, a kambodzsaiak által történelmi ősellenségnek tekintett vietnámi haderő intervenciójával ért véget.
Bár az USA által támogatott jobboldali rezsimek megdöntése céljából a vietnámi és kambodzsai kommunisták szövetségre léptek, a két forradalmi párt vezetői állandó bizalmatlansággal tekintettek egymásra.
Pol Pot és csapata a térségben történelmi gyökerekkel rendelkező vietnámi expanzionizmustól tartott. A két kommunista állam hadereje között 1975-től állandósultak a fegyveres határvillongások.
Az ellenségeskedés végül nyílt fegyveres konfliktussá fejlődött, amelynek folyamán a vietnámiak 1979. január 7-én bevonultak Phnompenbe, megszabadítván Kambodzsát a vörös pokoltól.
Bár az általa vezetett rezsim megbukott, Pol Pot nem adta fel a harcot és követőivel a thaiföldi határ menti erdőségekbe vetette be magát. A dzsungel egészen 1998-as haláláig menedéket adott az utópista mészárosnak, aki így elkerülte a felelősségre vonást.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![2. világháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/4.jpg)
2. világháború
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Párizs felszabadításában haditudósítóként vett részt Ernest Hemingway
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)