A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
2020. március 22. 12:18 Paul McEvans
Korábban
A Führer brit csodálója
Hitler nem sokkal Eva második öngyilkossági kísérlete előtt ismerkedett meg Unity Valkyrie Mitforddal, a 20 éves angol arisztokrata lánnyal.
Unity 1933-ben részt vett az NSDAP ötödik pártkongresszusán, és a Führer olyan nagy hatást gyakorolt rá, hogy a következő év nyarán Münchenbe utazott németül tanulni. Legtöbbször Hitler törzshelyén, az Osteria Bavaria étteremben tanulmányozta nyelvkönyveit. Néhány hónap elteltével a Führer az asztalához hívta a lányt. Fél órán át beszélgetett vele, a végén pedig a számláját is kifizette.
Az esetet követően Unity az elragadtatás hangján írt Hitlerről édesapjának: „Ez volt életem legcsodálatosabb és leggyönyörűbb [napja] (…) Azt hiszem, én vagyok a legszerencsésebb lány a világon. Számomra ő minden idők legnagyszerűbb embere.”
Hitler azonban csak politikai téren használta ki a lány rajongását. Az 1930-as évek második felében Unity a nácik lelkes propagandistájává vált, és segítségével a Führer az angol társadalom legfelső köreivel is kapcsolatba kerülhetett. Szerelmi viszony – a pletykák ellenére – valószínűleg sohasem alakult ki köztük.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
Amikor azonban 1939. szeptember 3-án Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak, Unity teljesen összetört lelkileg, és még aznap főbe lőtte magát. A kísérlet sikertelen volt, de a lány egészségi állapota már sosem lett a régi. A Führer közbenjárására – rövid berni kitérő után – hazatért Angliába. 1948-ban a koponyájában maradt golyó következtébe kialakult agyhártyagyulladásba halt bele.
A bayreuthi barátnő
Az angol születése Winifred (Wini) Wagner, a zeneszerző Richard Wagner Siegfried nevű fiának felesége is meghatározó szerepet játszott a Führer életében. A Wagner család már az 1920-as években is nyíltan támogatta a nemzetiszocialistákat. A sikertelen sörpuccs után a landsbergi börtönben raboskodó Hitlernek a legenda szerint az NSDAP helyi szervezetébe már 1922-ben belépő Wini adta azokat az írószereket, amelyekkel a rab lejegyezte a Mein Kampfot.
Bár Hitler már korábban is állandó vendége volt a Wagner család bayreuthi villájának, látogatásai szabadulása után még gyakoribbak lettek. Mivel Wini férje a férfiakhoz jobban vonzódott, mint hozzá, az asszony számára némi kárpótlást jelentett Hitlerhez fűződő szoros barátsága. Mint oly sok más esetben, valószínűleg itt is csak a Führeren múlt, hogy túllépnek-e a barátságon.
Férje 1930-ban bekövetkező halála után Wini lett a Bayreuthi Ünnepi Játékok főszervezője. A fesztivál fővédnökségét pedig a rendezvényt nagylelkűen támogató és abban remek propagandalehetőséget látó Hitler vállalta magára. Wolf – ahogy Wini szólította – gyakorlatilag a Wagner gyerekek pótpapája lett, és rendszeres levelezést folytatott velük. Az asszony sohasem felejtette el barátságukat, és még a háború után is védelmébe vette Hitlert.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században](/ih0Ax/label/.cut-640x400/786.jpg)
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap