A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
2020. március 22. 12:18 Paul McEvans
Korábban
Az unokahúg fogságában
Hitler élete során a legmélyebben valószínűleg féltestvére, Angela lányához, a Gelinek becézett Angela Raubalhoz kötődött. A kedves, életkedvvel teli lány 1927-ben költözött Münchenbe, bácsikája lakása közelébe. Beiratkozott az orvosi egyetemre, és bár Hitlernek meglepő módon nem volt kifogása az ellen, hogy unkahúga felsőfokú tanulmányokat folytasson, a lánynak sem tehetsége, sem kellő szorgalma nem volt az egyetem befejezéséhez.
Gelinek Münchenbe költözésétől kezdve bácsikája parancsolt, utasításai azonban nem mindig estek egybe a lány vágyaival. Amikor személyi sofőrje, Emil Maurice 1927 végén bejelentette, hogy megkérte Geli kezét, Hitler teljesen kikelt magából, olyannyira, hogy alkalmazottja attól tartott, lelövi. Bár idáig nem fajultak az események, a nagybácsi nem sokkal később kirúgta sofőrjét, és miután kiderült, hogy Maurice-nak zsidó ősei is vannak, kapcsolata Gelivel – Hitler fenyegetőzései miatt – végleg megszakadt.
Geli és bácsikája 1929-ben egy lakásba költöztek. Hitler teljesen kisajátította az unokahúgát, aki nem hagyhatta el felügyelet nélkül a lakást, és mindig korán haza kellett érnie. A lányt egy idő után az új ruhák és egyéb ajándékok már nem kárpótolták kellőképpen szabadsága elvesztéséért. 1931. szeptember 18-án, miközben Hitler éppen észak-németországi kampánykörúton járt, Geli bácsikája revolverével mellbe lőtte magát, és belehalt sérüléseibe. A tett okai homályban maradtak. Egyesek szerelmi bánatról, mások kettejük Hitler elutazása előtti éles vitájáról beszéltek, a legvalószínűbb azonban, hogy a lány úgy gondolta, csak így tud megmenekülni a férfi különös, gúzsba kötő szeretete elől. Bár a kettejük közötti szexuális kapcsolat szinte teljesen kizárható, a Hitler részéről megnyilvánuló látens szexuális vonzalomhoz aligha férhet kétség.
Hitlert letaglózta az öngyilkosság után ellene indított sajtóhadjárat, és néhány napig az idegösszeomlás szélén állt. Depressziója azonban nem tartott sokáig. A néhány nappal később, Hamburgban megtartott gyűlésen már ismét elemében volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap