A feljegyzésekben nem említett közelharc nyomaira bukkantak Waterloonál
2019. július 18. 16:43 MTI
Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek.
Korábban
Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. A csatának sok tízezer halálos áldozata volt.
Az ásatásokat szervező Waterloo Uncovered közhasznú szervezet tájékoztatása szerint az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak - számolt be róla a BBC News.
A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték. A feljegyzések szerint a kórházban mintegy hatezer sebesültet láttak el és több száz amputációt végeztek.
A régészek eddig négy amputált láb csontjait ásták ki. Az egyik csonton egy borzalmas sebesülés emléke látható, egy másik pedig a sebész fűrészének nyomait viseli.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A szakértők szerint az orvosok a sebesült katonák életét akarták megmenteni a végtagok amputálásával. Az előkerült csontokat most tüzetesebben megvizsgálják.
A régészek a feltárás helyszínének mindkét oldalán találtak puskagolyókat, ami arra utal, hogy a tábori kórháznál a feljegyzésekben nem szereplő harc folyhatott.
Egy 2,7 kilogramm súlyú francia ágyúgolyót szintén kiástak a helyszínen, 60 méterre a szövetséges csapatok vonalai mögött, ebből arra következtettek a régészek, hogy Napóleon közel járt hozzá, hogy megnyerje a csatát.
A régészekhez veterán katonák is csatlakoztak az ásatáson. A feltárástól azt remélik, hogy sikerül jobban megérteni, mi történt 1815. június 18-án Waterloonál.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 1. A középkori város és a céhes ipar](/ih0Ax/label/.cut-640x400/792.jpg)
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)