A delfinen lovagló szerelemisten ábrázolását is megtalálták egy olaszországi romvárosban
2023. április 18. 13:20 MTI
A régészek terrakotta figurákat – egyebek között egy delfinen utazó Erószt – találtak az eredetileg szübariszi görögök által alapított Paestum itáliai romvárosban, a műkincsek új betekintést nyújtanak az ókori város vallási életébe.
Korábban
A dél-olaszországi Campania tartomány Salerno megyéjében található Paestum és Velia Régészeti Park igazgatósága közölte: hét bikafejre, több miniatűr templomra és oltárra, valamint a szerelem istene, Erósz ábrázolására bukkantak egy templom feltárása során.
A templomot 2019-ben fedezték fel a régészek, és az időszámításunk előtti ötödik századból származik. Területén nemrég indították újra az ásatásokat, amelyeket a koronavírus-világjárvány miatt szakítottak meg.
A városközponttól távol, a városfal mellett, a tenger közelében található kis templom 15,6 méter széles, 7,5 méter hosszú, a bejáratánál négy, az oldalain hét dór stílusú oszloppal.
A felfedezések „nagyon érdekes fényt vetnek az ókori vallási életre” – hangsúlyozta Massimo Osanna, az olasz állami múzeumok főigazgatója.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A szobrocskákon kívül egyéb, dekorációs célt szolgáló tárgyakat, valamint áldozati állatok vérének felfogására szolgáló vájatokkal rendelkező oltárt is találtak – mondta el a parkot vezető Tiziana D’Angelo.
Hozzátette: egyelőre tisztázásra vár, miért néptelenedett el a templom az időszámításunk előtti második század végén.
Az UNESCO által a világörökség részeként elismert Paestumot görögök alapították hatszáz évvel időszámításunk kezdete előtt Poszeidonia néven.
Később római kézre került. A városban több ókori görög templom maradt fel kiváló állapotban.
Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter elmondta, hogy a paestumi kis templomban talált több száz áldozati felajánlás, szobor és oltár megerősíti a helyszín rendkívüli jelentőségét.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)