A berlini állatkert is szembenéz "náci múltjával"
2015. december 8. 11:31 MTI
A berlini állatkert is szembenéz "náci múltjával", a történetét bemutató kiállításon emléket állít az intézmény egykori zsidó részvényeseinek. Andreas Knieriem, az intézmény igazgatója hétfőn bejelentette, hogy a tervek szerint 2016-ban nyílik meg az állatkert történetét bemutató kiállítás.
Korábban
"A megtörténteket már nem tudjuk meg nem történtté tenni, és az igazságtalanságokat sem lehet már jóvátenni a mai törvényekkel, ám irányt akarunk mutatni" - mondta a direktor. Az igazgató felidézte: az állatkert zsidó részvényeseit 1933 után tulajdonrészük eladására kényszerítették, illetve egyszerűen kisajátították tulajdoni hányadukat. Becslések szerint a 4000 állatkerti részvény egyharmada volt zsidó kézben.
Emellett az állatkert igazgatói tisztét 1932-től 1945-ig betöltő Lutz Heck mellszobrát tájékoztató táblával egészítik ki a direktornak a nácizmusban betöltött szerepéről. Korábban egy kezdeményezés a szobor eltávolítását követelte. Ezen kívül "iránymutatásként" 200 ezer eurós ösztöndíjprogramot indítanak izraeli kutatók németországi tanulmányútjainak finanszírozására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap