80 éves térkép vezetett az elveszett templom nyomára
2015. május 19. 15:19
Ősi templom romjait tárta fel egy svéd régészcsoport az Asszuántól északra fekvő Gebel el-Szilszilánál - jelentette be vasárnap Mamdúh Mohamed ed-Damáti egyiptomi műemlékvédelmi miniszter. A lelőhelyen 2012 óta dolgozó kutatócsoport - amely korábban már számos szenzációs felfedezést tett - egy több mint 80 éves térkép segítségével bukkant rá az épületre.
Korábban
Gebel el-Szilszilában (egyiptomi nevén Khenu vagy Kheny, amelynek jelentése "az evezés helye") az Újbirodalom korszakától kezdve egészen a római időkig templomépítéshez használt homokkövet bányásztak. Gyakorlatilag az összes nagy egyiptomi templomhoz - így a karnakihoz és a luxorihoz is - a településről szállították az építőanyagot.
A Lund Egyetem feltárást vezető kutatója, Maria Nilsson elmondta, hogy a felfedezésnek köszönhetően immár nyugodtan kijelenthető, hogy a települést nemcsak kőfejtőként, hanem szent helyként is számon tartották. Gebel el-Szilszilát általában Szobek krokodilistennel szokás összekötni, de egyelőre nem tudni, hogy a most felfedezett templomot kinek szentelhették.
Nilsson és csapata 2012 óta már számos értékes leletet - többek között III. Amenhotep és II. Ramszesz kartusát, valamint a csillagos égboltot megjelenítő ókori sziklarajzokat - tárt fel a lelőhelyen. A templomra Ludwig Borchardt német egyiptológus 1934-ben publikált térképének segítségével bukkantak rá. A 35,2-szer 18,2 méter alapterületű épület romjainak négy régészeti rétegben húzódó alapjaira, külső és belső falaira, valamint az épület nyugati oldalán álló öt oszloptalapzat világosan kivehető nyomaira is rábukkantak.
A templom az Újbirodalom idején keletkezett. A régészeti leletek legalább négy, összesen mintegy 1500 évet átfogó korszakból származnak: a Thothmesz (vagy Hatsepszut) uralkodásával kezdődő, III. Amenhotep és II. Ramszesz korán át egészen a késő Ptolemaiosz-kora római időszakig tartó évszázadokat ölelik fel.
Az épület legrégebbi rétege mészkőből készült, ami szokatlan egy homokkőbánya melletti templom esetében, és talán a mészkő helyett homokkő felhasználásával zajló építkezésre való hivatalos átállást jelzi. A régészek több száz díszített és festett faldarabra, valamint - feltehetően a i. e. 1500-1450 közötti időszakból származó - mészkőtöredékre bukkantak rá.
A kutatók emellett XVIII. dinasztia korából származó gyöngyfüzéreket, színes vakolat-, fajansz-, és cserépdarabokat, valamint egy - feltételezhetően a második átmeneti korban keletkezett - szkarabeuszt is feltártak. "Reméljük, folytathatjuk a munkát a lelőhelyen, különösen annak fényében, hogy a leletek gyatra állapota azonnali dokumentációt kíván, különben túl késő lesz" - jelentette ki a kutatás vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap