600 kiló római érmére bukkantak csatornamunkálatok közben
2016. május 2. 08:37
Spanyol munkások különleges kincsre bukkantak egy Sevilla melletti kisvárosban csatornamunkálatok közben. A rendhagyó leletet április 27-én, szerdán találták meg tizenkilenc amforában egy Sevilla melletti kisvárosban, Tomaresben.
Korábban
„Ez egy különleges gyűjtemény, és csak nagyon kevés hasonló esetet ismerünk” – magyarázta Ana Navarro, a leletet befogadó sevillai régészeti múzeum vezetője. Navarro nem bocsátkozott a „zsákmány” értékével kapcsolatos találgatásokba, mindössze annyit mert megkockáztatni, hogy az érmék „bizonyára több millió eurót érnek”. „Nem tudom megmondani, mekkora gazdasági értékkel bírtak, mivel az értékük igazából történelmi, amelyet nem lehet megbecsülni” – mondta a kutató.
A 3-4. század fordulójára datálható bronzérméken Maximianus és Konstantin császárhoz köthető feliratok láthatók. A kutatók úgy vélik, az érmék nem kerültek forgalomba, mivel kopásnyomok gyakorlatilag alig vehetők észre rajtuk. Az érméket feltehetően a katonák és köztisztviselők kifizetésére szánták. „[Az érmék] többségét újonnan verték, és néhányat közülük feltehetően nemcsak bronzban, hanem ezüstben is megmártottak” – magyarázta Navarro.
A hatóságok felfüggesztették a csatornamunkálatokat, mivel a helyszínen régészeti feltárásokat fognak folytatni. A rómaiak i. e. 218-ban foglalták el az Ibériai-félszigetet, és egészen az 5. század elejéig, a vizigót invázióig uralták a területet.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Horthy](/ih0Ax/label/.cut-640x400/254.jpg)
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)