6. században élt kínai tábornok és felesége sírjára bukkantak régészek
2017. február 7. 14:59
Csao Hszin katonai sikerei révén nemcsak a hadseregben és a politikai életben szerzett magának magas rangot, hanem egy hercegnő kezét is elnyerte. A házaspár agyagszobrocskákkal teli sírhelyét egy közelmúltban felfedezett temetőben tárták fel kínai kutatók.
Korábban
A régészek még 2012 augusztusában fedezték fel egy 6. századi temető maradványait a Sanhszi tartománybeli Tajjüan városához közel, a Hszisan hegység keleti lábainál. A közel egy éven keresztül tartó ásatások során összesen 69 sírt tártak fel, köztük egy szemmel láthatóan gazdag és előkelő házaspár temetkezési helyét is. Sírhelyükön egy homokkőbe vésett feliratot is találtak, amelyből kiderült, hogy a másfélezer éves csontvázak egy korabeli tábornokhoz, Csao Hszinhez és feleségéhez, Nöé Liu hercegnőhöz tartoztak. A szövegből sikerült megfejteni azt is, hogy a temetésre 564. március 18-án került sor – olvashatjuk a Livescience cikkében.
A feliratból megismerhetjük Csao Hszin élettörténetét is. A tábornok a „déli és északi dinasztiák korában” élt, amely időszak arról kapta a nevét, hogy Kínát ekkoriban több részre szakítva különböző uralkodói családok kormányozták. Csao Hszin az Északi Csi dinasztia szolgálatában állt, amelynek uralkodói a mai Kína keleti partvidékének Peking és Sanghaj között fekvő középső szakaszát, valamint nyugat felé mintegy 1.000.000 km2 nagyságú régiót irányítottak 550–577 között. Országukat rendszeresen zaklatták az északi barbárok betörései. Csao Hszin is kitüntette magát a kínaiak által „Ji” névvel illetett barbárok elleni harcban, amikor egy helyőrség parancsnokaként nagy győzelmet aratott felettük egy csatában, mely – a sírfelirat tanúsága szerint – több mint ezer halálos áldozatot követelt.
Pályafutása során többször viselt kormányzói hivatalt is az Északi Csi Birodalom különböző régióiban. Talán szolgálatai elismeréseképpen kapta feleségül Nöé Liu hercegnőt, akiről a felirat megőrizte, hogy „szerény és alázatos természetű volt, viselkedésére pedig az őszinteség és a gyermeki hűség volt jellemző.”
A házaspár magas rangját gazdag sírmellékletük is bizonyítja. A régészek összesen 105 különféle tárgyat találtak a csontvázak mellett, melyek többsége díszesen festett agyagszobor volt. Ezeket a szobrocskákat harcosok, tevék, ökrösszekerek és dobosok után mintázták. Méretüket tekintve meglehetősen változatosak, a legmagasabb 56 cm.
A kutatók szerint a hegy lábánál való temetkezésnek szimbolikus jelentősége lehetett. Ezt látszik megerősíteni a homokkőbe vésett felirat egyik részlete is: „ha a hegy gyökerei erősek, az versenyezhet a mennyek magasságával is.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap