33 éven át hevertek a jeges szigeten a pórul járt sarkkutatók holttestei

Az 1854-ben született, gépészmérnök végzettségű Andrée Svédország első hőlégballon-pilótája volt, a repüléssel az 1876-os philadelphiai világkiállítás után kezdett el foglalkozni. A 19. század végére – bár számos kísérletet tettek rá neves sarkkutatók –, még senki sem jutott el bizonyíthatóan az Északi-sarkra.

A gyakran nehezen navigálható jégmezőkön számos veszély leselkedett az utazókra, és minden felszerelést és ellátmányt magukkal kellett vinniük, mivel élelemre – az esetleg elejtett vadállatokon vagy halakon kívül – nemigen lelhettek.

A hőlégballonos repülés 19. századi fejlődése nyomán logikus volt a feltételezés, hogy a terep nehézségeit légi úton lehetne feloldani. Az eddigre a svéd szabadalmi hivatalnál dolgozó Andrée felvetése pozitív visszhangra lelt a korabeli közbeszédben, és még a király, II. Oszkár is a támogatói közt volt.

Andrée 1893-ban vásárolta első saját hőlégballonját, amelyet Svea névre keresztelt. Néhány, Svédországon belüli próbaút után úgy érezte, a járművel végrehajtható a Sarki-tengeren való keresztülrepülés a Bering-szorosig, ami egyúttal az Északi-sark fölött is elvinné az expedíciót.

Útjai során kísérletezett a ballonból kilógatott, a földre leérő kötelekkel való kormányzással is: a kötelek súrlódása lehetővé tette, hogy a járművet lehessen vitorlákkal is kormányozni (ez normál esetben azért nem lehetséges, mert a levegőnél könnyebb hőlégballont a szél által megtolt vitorlák csupán saját tengelye körül forgatják). Elég ígéretesnek találta a módszert ahhoz, hogy próbára tegye az expedíción.

A svéd közvélemény igencsak ki volt éhezve a sarkkutatási sikerekre, miután a svéd koronához tartozó Norvégia eddigre – Roald Amundsen és mások személyében – már számos neves úttörővel szolgált, míg a fejlettebb iparral, gazdasággal és tudományos élettel bíró egykori birodalom nem büszkélkedhetett hasonló eredményekkel.

Andrée 1896-ban próbálkozott először, a minden felszerelés hordozásához szükséges, hatalmas Örnen (Sas) nevű hőlégballon azonban nem tudott útnak indulni Danskøya szigetéről, mivel a szél éppen észak felől fújt.

1897-ben immár két társsal, Knut Frænkel mérnökkel és Nils Strindberg fényképésszel (August Strindberg drámaíró rokonával) indult útnak, szintén Danskøyáról. Andrée úgy tervezte, a soha le nem nyugvó nyári nap alatt viszonylag sima út vár majd rájuk.

Az expedíció azonban már induláskor majdnem véget ért: a kötelek és a ballaszt oly mértékben lehúzták a tenger felé kilebegő Örnent, hogy annak kosara majdnem beleért a vízbe.

Andrée és társai több mint 200 kilogrammnyi homokzsákot hajítottak a tengerbe, a földre, majd pedig a vízbe érő kötelek nagy része pedig összegabalyodott és magától kitekeredett helyéről. A hatalmas hőlégballon több mint 700 kilogrammnyi ballaszttól és kötélzettől szabadult meg már az első percekben.

A túlkönnyített ballon gyors emelkedésbe kezdett, mintegy 700 méter magasságba – ezt egyáltalán nem tervezte Andrée, ahogy azzal sem számolt, hogy e magasságban az apró szellőzőlyukakon – a csökkent légnyomás miatt – gyorsabban szökik a ballonból a hidrogén, amely a levegőben tartja.

Az Örnen mintegy tíz órát töltött még a levegőben, majd ahogy fogyott a felhajtógáz, a felszínhez ereszkedve, arra egyre gyakrabban leérve további 41 órán keresztül döcögött, mielőtt Andrée és társai végleg a jégre kényszerültek július 14-én.

A kalandorok optimizmusa ezután sem csökkent: az ellátmány szinte egészét szétosztották három szánra, amelyek így 200 kilogrammot nyomtak – ekkora tömeget hosszú távon maguk mögött húzni lehetetlen feladatnak bizonyult. Miután kénytelenek voltak a nem létfontosságú felszerelés nagy részét hátrahagyni, a magukkal vitt élelmiszert jegesmedvék, rozmárok és más állatok elejtésével egészítették ki.

A jégen való útkeresést nehezítette, hogy az folyamatosan sodródott, így a három férfi hiába indult el a Ferenc József-föld felé, a jég, amelyen jártak, gyorsabban mozgott az ellenkező irányba, mint ahogy ők haladtak. Ezt felismerve irányt váltottak Kvitøya felé.

Az út nagy része Andrée meglehetősen optimista hangvitelű, az utolsó napokig vezetett naplóin keresztül vált rekonstruálhatóvá. Az utolsó néhány napról valamiért nem készült feljegyzés – a feltételezések szerint parazitákkal fertőzött jegesmedvehústól megbetegedett férfiak képtelenné váltak a megfelelő táplálékbevitelre, mire Kvitøyára értek.

A naplók szerint a szigetet október 2-án érték el, miután a jégtábla – amelyen addig át akartak telelni – elkezdett széttöredezni alattuk. Az út során elküldött négy postagalambjuk közül csak egy ért célba, még július 13-án, így évtizedekien át senki sem tudta, mi történhetett a hőlégballonos kalandorokkal.

1930. augusztus 6-án a szigetvilágot feltérképezni hivatott norvég Bratvaag-expedíció elhaladt az addig senki által nem látogatott sziget mellett – a kivételesen meleg időjárás miatt Kvitøya ekkor éppen megközelíthető volt –, és megtalálták egy sátorban Andrée és Frænkel maradványait, valamint tőlük nem messze – sebtében eltemetve – Strindberg csontjait.

Számos különféle elmélet szól arról, pontosan mi okozhatta a kutatók halálát, az azonban kétségtelen, hogy sok esélyük nem volt a túlélésre. A norvég expedíció hazaszállította Svédországba a maradványokat, amelyeket minden további nélkül elhamvasztottak és díszes körülmények között, nemzeti hősökhöz méltó módon helyeztek örök nyugalomra.

A legelfogadottabb elmélet szerint a kutatók a Trichinella spiralis nevű parazitával fertőzött jegesmedvehúst ettek – ilyen tetemet találtak is a közelben a Bratvaag-expedíció tagjai –, ami súlyos emésztési zavart okoz, a táplálék megfelelő bevitelét akadályozza.

A másik legelterjedtebb elmélet szerint Strindberg valamilyen állatot kergetve sérült meg és halt bele sérüléseibe – ezért tudták még őt külön eltemetni társai –, majd Andrée és Frænkel egy meghibásodó petróleumkályha miatt szénmonoxid-mérgezést szenvedtek a sátorban. Az állatok vagy emberek általi támadás mindenesetre kizárható.

Az utókor sokáig hősként tisztelte Andrée-t és társait, napjainkra azonban – a Nagy-Britanniában Robert F. Scottról alkotott képhez hasonlóan – az ő emlékezete is árnyaltabbá vált. Kétségtelen, hogy Andrée tisztában volt tapasztalatbeli hiányosságaival és módszerei kipróbálatlanságával, egyúttal pedig a saját túlzott magabiztossága által gerjesztett nemzeti eufória áldozatává is vált: túl sokat ígért már meg a svéd közvéleménynek ahhoz, hogy hangot adjon aggodalmainak, vagy visszalépjen a merész tettől. Az útnak indulás azonban nem csak saját, de két társa teljesen értelmetlen halálát is eredményezte.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
• A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
• A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
• „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
• Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
• Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
• Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
• Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
• 10 tény a Mona Lisáról