3. században élt szarmata család temetkezésére bukkantak Derecskén
2018. május 3. 10:53 MTI
Régészeti és történeti szempontból kiemelkedő jelentőségű leletegyüttesre bukkantak a debreceni Déri Múzeum régészei Derecske határában - közölte a múzeum régészeti igazgatóhelyettese szerdán sajtótájékoztatón.
Korábban
Dani János a múzeumban tartott tájékoztatón kiemelte: a sírban egy férfi, egy nő, egy 10-14 év körüli és egy 1,5-2 éves gyerek csontvázára bukkantak, akiket a római császárkori szarmatáknál jellemző módon, háton fekvő, nyújtott pózban, dél-északi tájolással helyeztek el.
A szakember szerint a családi temetés maga is szokatlan abban a korban, de az mindenképpen, hogy a csontvázak mellett egy egész erszény római ezüstpénzt is találtak. A leletekre április 26-án Derecske és Konyár között egy gázvezeték nyomvonalán végzett régészeti feltárás közben bukkantak, tudományos vizsgálatuk ezután kezdődik - tette hozzá Dani János. Az elsődleges vizsgálatok alapján a leletek a rámai császárság idejéből a 3. század környékéről származhatnak - jegyezte meg.
Mester Péter ásatásvezető régész a részleteket ismertetve elmondta: első pillantásra egy olyan, „szokványos” bolygatott szarmata temetkezésre bukkantak, amelyben az eltemetett egyén csontjai rendezetlenül, nem anatómiai rendben helyezkedtek el.
Ennek a sírrészletnek a dokumentálását követően az ásatáson dolgozó egyik munkatársuk folytatta a kérdéses terület feltárását, aminek köszönhetően kibontakozott a kutatók előtt egy nem mindennapi leletegyüttes: hamarosan napvilágra került egy második eltemetett felnőtt, egy férfi koponyája, egy ezüstfibula és a római ezüstdénárokból álló éremegyüttes. Miután kiderült, hogy két gyermeket is eltemettek a felnőttek mellett, világossá vált, hogy feltehetően egy családi temetkezéssel állunk szemben - magyarázta Mester Péter.
Elmondta: a férfi koponyája mellett egy kis ezüst karikát, medencéje és alkarja között, a derekánál egy vaskést találtak. Az elhunyt lábához egy vöröses színű korongolt kerámiatálat helyeztek. A jobb oldalon fekvő, 10-14 éves gyermek mindkét karjánál egy-egy karperecet találtak. a két csontváz között pedig valószínűleg nem eredeti helyzetében került elő az ezüstfibula és egy ezüstérme.
Ezt a síregyüttest nemcsak a szarmatáknál nem mindennapos többes (családi) temetkezés rítusa teszi rendkívül különlegessé, hanem a sírba helyezett, minimum 18 darabból álló ezüst pénzérme-együttes, amelyet eredetileg egy kis, talán textil erszényben tehettek az elhunytak mellé. Az antropológiai és egyéb természettudományos vizsgálatok, a pénzlelet pontos numizmatikai meghatározása segítheti a különös családi temetkezés titkainak felderítését, valamint az akkor lezajlott történeti események részletes megismerését - mondta az ásatás vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.