Hat különleges múmia
2014. szeptember 11. 12:20
Korábban
TBC-s váci múmiák
1994-ben egy munkás a váci Fehérek templomának falán egy repedésre lett figyelmes, s mikor kalapáccsal megütötte, üreges hangot hallott. Néhány csapást követően az egy téglányi vastag fal kezdett összeomlani. Az áttörést követően a munkás egy lefelé vezető, sötét kőlépcsőt talált. A plébánossal együtt lementek a lépcsőn, s egy mennyezetig díszesen kifestett, koporsókkal telerakott kriptát találtak.
A plébános felismerve a ritkaságok jelentőségét - hiszen a koporsók nem gyakran élik túl ilyen szép állapotban az évszázadokat - szakembereket hívott, akik a nyughelyeket felnyitva mumifikálódott holttesteket találtak. A kripta mikroklímája megőrizte az elhunytak ruházatát és egyéb melléjük temetett értékeiket a gyapjúzoknitól a főkötőkön és a rózsafüzéreken át a fejükre helyezett rozmaringból készült koszorúig.
A 265 múmia a Természettudományi Múzeumba került, ahol röntgensugaras vizsgálatnak vetették alá őket, amely során tuberkulózisra utaló nyomokat találtak a csontokban. Dr. Pap Ildikó, a múzeum embertan tárjának osztályvezetője Mark Spigelman professzorral vette fel a kapcsolatot, aki úttörő szerepet játszott a tüdőbaj baktériumának régészeti maradványokban való kutatásában. Az 1700-1800-as évekből származó - azokból az évekből, amikor a tuberkulózis fehér pestisként söpört végig a kontinensen -, igen jól konzervált múmiák csoportja felbecsülhetetlen értékű információkhoz juttatta a kutatókat a baktériumról és az ellene történő természetes védekezésről.
A szövetminták elemzése után a múmiák 89 százalékában találtak a szakemberek TBC fertőzésre utaló bizonyítékokat. Az évszázados leletek nagyszerű lehetőséget biztosítanak a kutatók számára egy olyan gyógyszertörzs kifejlesztésére, amellyel a tüdőbajban szenvedő betegek rövidtávon hatékonyan tudják felvenni a versenyt a gyilkos kórral szemben, ugyanis a váci múmiák csupán 35 százaléka halt meg a kórban. Mivel nem volt védőoltás és antibiotikus kezelés, a múmiák fennmaradó 65 százaléka genetikai ellenálló képességgel rendelkezett, amely hosszútávon megoldást jelenthet a tuberkulózis génterápiával történő gyógyításában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap