Egy papiruszon van az utolsó vacsora egyik legkorábbi említése

2014. szeptember 3. 15:06

Egy felettébb ritka, 1500 éves papirusz amuletten olvasható az utolsó vacsora egyik legkorábbi írásos említése. Az újonnan lefordított középkori szöveg annak a bizonyítéka, hogy a korai keresztények körében is elterjedt az ártó szellemek távoltartására szolgáló amulettek használatának ősi egyiptomi szokása.

Korábban

Roberta Mazza, a John Rylands Research Institute ókorkutatója több ezer szövegtöredéket vizsgált a manchesteri John Rylands Könyvtár gyűjteményében, mikor véletlenül a keze ügyébe került egy 6. századi papiruszdarab. Amint az első szavak között sikerült kibetűznie a "manna" szót, tudta, hogy nem egy hétköznapi szöveggel van dolga. És nem is kellett csalódnia: a fordítás során bizonyossá vált, hogy a középkori szöveg bibliai idézeteket tartalmaz.

Bár a papirusz 1901 óta a gyűjtemény része, eddig senki nem ismerte fel a jelentőségét. Mazza szerint minden jel arra utal, hogy az újra felfedezett szöveg egy papirusz amulett. Az amulett egy olyan eszközt jelent, amely a babonás hívők szerint megvédi viselőjét a gonosz szellemektől; a papirusz amulettek használata az ókori Egyiptomban terjedt el, majd a szokást a korai keresztények is átvették, akik az egyiptomi és a görög-római istenekhez való fohászokat Biblia-idézetekkel cserélték ki.

A papiruszt eredetileg adóösszeírásra használták, ám a szöveg az idők során megkopott - ahogy az tertembuthisi adószedő kézjegye is. A másik oldalát ellenben "újrahasznosították", s számos bibliai idézet került rá, többek között a Zsoltárok könyve 148:5 ("Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és előállottak ők"), illetve Máté evangéliumának 26. fejezete, benne az utolsó vacsorával (28-30.)

Bárki is készítette az amulettet, az biztos, hogy írástudó volt és a papsághoz tartozott - állítja Mazza. Valószínű, hogy a szerző nem a Bibliából másolta át a szövegeket, hanem fejből írta le - néhány helyesírási hibát vétett, máshol pedig a szavakat cserélte fel. Az összehajtogatott papiruszt minden valószínűség szerint egy medálba téve, nyakban hordták, esetleg otthon tartották, ami arra utal, hogy a korai kereszténység idején amulettként használták.