10 tény Arábiai Lawrence-ről
2014. augusztus 18. 15:02
Korábban
1. A már élete során világhírűvé váló, az 1916-18 közötti arab felkelés során kulcsszerepet játszó Thomas Edward Lawrence, ismertebb nevén Arábiai Lawrence egy brit arisztokrata és egy nevelőnő törvénytelen frigyéből született 1888-ban.
2. Lawrence - feltételezhetően egy gyerekkori mumpszos megbetegedésnek köszönhetően - mindössze 165 centiméter magasra nőtt. Lawrence vegetáriánus volt, alkoholt nem fogyasztott, és a dohányzástól is tartózkodott.
3. Az oxfordi egyetem történészhallgatójaként először 1909-ben a Közel-Keleten járó Lawrence annak ellenére szeretett bele a térségbe, hogy ott-tartózkodása alatt kirabolták, megverték és rá is lőttek.
4. A közel-keleti terepet régészként megismerő Lawrence már 1914 elején a brit hadsereg szolgálatába állt. Első munkája során kollégájával hivatalosan régészeti kutatásokat végeztek Palesztinában, valódi céljuk azonban a terület katonai feltérképezése volt.
5. Az 1916-ig a harcokból kimaradó katonahivatalnokot részben két, nyugati fronton eleső öccsének halála miatt érzett bűntudat ösztönözte az arab felkelésben való részvételre.
6. Lawrence az első világháborúban az oszmán uralom ellen felkelő, szervezetlen arab törzsek összefogásával meghatározó szerepet játszott az antanthatalmak közel-keleti győzelmében.
7. Lawrence A bölcsesség hét pillére című könyvét egy bizonyos S. A.-nak ajánlotta. Egy elmélet szerint a monogram Selim Ahmedet takarja, ami - állítják sokan - Lawrence feltételezett homoszexualitását bizonyítja.
8. Lawrence az első világháború után az arab delegáció tagjaként részt vett a párizsi békekonferencián. 1921-ben rövid ideig Winston Churchill gyarmatügyi miniszter tanácsadójaként tevékenykedett.
9. A katonatiszt 1922-ben álnéven lépett be a Brit Légierőbe, mivel nehezen tudta elviselni az első világháború után hirtelen jött népszerűséggel járó nyomást.
10. Lawrence 1935. május 13-én motorbalesetet szenvedett, hat nappal később pedig belehalt sérüléseibe. Halála arra sarkallta Hugh Cairns idegsebészt, hogy megtervezze a világ első bukósisakját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap