Kisdiákok fedeztek fel egy 4 ezer éves arany hajbavalót
2014. augusztus 7. 12:07
Egy csapat osztálykiránduláson résztvevő brit diák bukkant rá egy igen ritka, több mint négyezer éves arany hajdíszre Észak-Angliában. Az egyik hétéves "kisrégész" elmondása szerint örömében táncolni kezdett, mikor meglátta a nemesfémet a földben.
Korábban
A Cumbria megyei Alston Általános Iskola 7-8 éves diákjai egy kirkhaugh-i ásatást látogattak meg, amikor néhányan csillogásra lettek figyelmesek a lábuk alatt. A temetkezési halomban megtalált lelet egy díszes hajbavaló volt, amely a régészek szerint i. e. 2300-ból való.
A régészek nyomdokaiba lépő diákok közül a hétéves Joseph Bell azt mondta az őt meginterjúvoló BBC-nek, hogy örömében táncolni kezdett, amikor megpillantotta a földben az arany ékszert.
A rézkori, 33 milliméter hosszúságú dísz mellett három, kovakőből készült nyílhegyet is találtak. A kutatók szerint e tárgyak egy kovácsé lehettek, aki a réz és az arany miatt utazott a kontinensről Britanniába.
A kutatók úgy vélik, a most megtalált hajbavaló annak a párja lehet, amelyet 1935-ben szintén Kirkhaugh-ban fedezett fel Herbert Maryon kutatócsapata. Paul Frodsham, a területen dolgozó régészek vezetője szerint "minden régészeti lelőhely fontos a maga módján, azonban ez kivételes és páratlan". Majd hozzátette: "a Pennine-hegység északi részének ezen a pontján a római ezüst- és ólombányászat kezdeteinek jellegzetességeire lehet következtetni".
Az elemzést követően a rézkori lelet feltehetően a newcastle-i Great North Museumban az 1935-ben megtalált párja mellett lesz kiállítva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap