Megsüllyedt utca vezetett Ozirisz 4000 éves kápolnájához
2014. július 3. 10:33 MTI
Ozírisz istennek szentelt, négyezer éves, mészkőből épült kápolnára leltek Egyiptomban az ókori Abidosz város helyén található Arába faluban - jelentette szerdán az al-Ahrám című napilap internetes oldalán.
Korábban
A reliefes kőfalak feliratai arra utalnak, hogy a kegyhelyet II. Montuhotep, az egyiptomi XI. dinasztia ötödik uralkodója építtette Ozirisz Khenti-Amentiu egyiptomi istenség tiszteletére. Mamdúh ed-Damáti műemlékvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy az ókori maradvány feltárása különösen fontos előrelépés a II. Montuhotep életéről folyó kutatások terén. Uralkodásából nagyon kevés műemlék maradt fenn, jóllehet a széttagolt Nílus-völgyet egyesítő fáraó számtalan kultikus építményt állíttatott fel Abidoszban, hogy Ozirisz Khenti-Amentiu isten segítségével megszilárdítsa hatalmát az ókori városban.
Damáti elmondta, azután bukkantak az imahelyre, hogy a helyi lakosok a templomromokra és sírgödrökre épült házak egyikében illegális ásatásokat végeztek, amelyek következtében megsüllyedt egy utca. A régészeti és idegenforgalmi rendőrséggel együtt a kutatók is a helyszínre siettek.
II. Montuhotep számít a Középbirodalom megalapítójának. Hatalmának központja eleinte Felső-Egyiptomban volt, de végül sikerült az Óbirodalom összeomlása után a számos kisebb fejedelemségre szétesett Egyiptomot egyesítenie. A most feltárt kápolna öt méterrel az említett lakóház alapja alatt fekszik. Az épület egyik szennyvíztartálya egyenesen a kegyhelybe vezetett, ami komoly károkat okozott a falakon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap