Augustus halálának 2000. évfordulójára emlékezik Róma
2014. április 1. 16:53 MTI
Nagyszabású eseménysorozattal emlékezik meg Róma a 14-ben elhunyt Augustus császárról: restaurálják a mauzóleumát, és feléled Augustus egykori fóruma is.
Korábban
Gaius Iulius Caesar Octavianus Augustus (i. e. 63- i. sz. 14) éve az idei Rómában: februárban ért véget az olasz köztársasági elnöki palota kiállítótermeiben rendezett Augustus-kiállítás, amelyre 160 ezren voltak kíváncsiak. Április 21-től - Róma alapításának 2767. évfordulójától - október 21-ig minden este multimediális régészeti előadás kelti életre a Forum Romanummal szomszédos Augustus-fórum romjait.
A Rómában született és a Nápolyhoz közeli Nolában 14. augusztus 19-én elhunyt római császár halálának 2000. évfordulójára helyreállítják az Augustus temetkezési helyeként ismert mauzóleumot is. A restaurálásra Róma kétmillió eurót szán.
A 28-ban a Tiberis római folyó partján emelt síremlék több mint ezerötszáz éve vár a karbantartásra. A Római Birodalom összeomlása után a Rómát megszálló barbár csapatok kifosztották, majd az évszázadok során legelőként, öregek otthonaként és koncertteremként is működött. 1936-ban lezárták és azóta a mai Róma központjában elhagyatottan áll a Richard Meier amerikai építész által 2006-ban restaurált Ara Pacis augustusi békeoltár mellett.
Augustus kör alakú, többemeletes, tetején szobrokkal díszített mauzóleuma úgy nézett ki, mint Hadrianus császárnak (76-138) a manapság Angyalvárként ismert síremléke. Ezt Hadrianus Augustus mauzóleumával majdnem szemben emeltette a Tiberis túlsó partján.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

hadtörténet
- Valóban csak a legendákban jelentek meg a nők a harcmezőkön?
- Mindkét oldal vereségként könyvelte el a jütlandi tengeri ütközetet
- Székesfehérvárra költöznek a Hadtörténeti Múzeum kincsei augusztusban
- Új százforintos érmével köszönti fel a Nemzeti Bank a 175 éves Magyar Honvédséget
- Veszedelmes lett volna Buda helyett Bécs felé indulni 1849 tavaszán
- A török helyett keresztény szomszédaival hadakozott uralkodása alatt Hunyadi Mátyás
- Felesége halála sem fékezte meg Fritz Haber vegyifegyver-kísérleteit
- A fekete hétfő elemi csapása kényszerítette békekötésre III. Eduárdot
- Képeken a délvidéki megszállás kerékpáros honvédei
- Tárgyalások és átalakulás helyett vérbe fojtották a Tienanmen téri tüntetéseket tegnap
- A windsori kastélyba zárva töltötte utolsó éveit III. György király tegnap
- Valóban csak a legendákban jelentek meg a nők a harcmezőkön? tegnap
- Hét magyar sors Trianon árnyékában tegnap
- Az első magyar történelmi kalandfilmsorozatok tegnap
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben tegnap
- Gyászba borult Magyarország a trianoni békeszerződés aláírásának napján tegnap
- Hivatalnoki munkája során találkozott a bürokrácia abszurditásával Kafka 2023.06.03.