2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szovjet támadásnak vélték az alaszkai földrengést

2014. március 27. 10:26 MTI

Ötven éve, 1964. március 27-én történt a világ második legerősebb földrengése: 9,2-es magnitúdójú földmozgás rázta meg Alaszkát. Több mint négy percen át rengett a föld, több mérőműszer felmondta a szolgálatot. A váratlan földmozgás az emberekben a katasztrófán túl egyéb félelmeket is felébresztett. "A hidegháború időszakát élték, így az első pillanatokban sokan az oroszok támadásának vélték a földrengést" - mondta el Peter Haeussler geológus.

A nagy alaszkai földrengés a mérések kezdete óta a világ második legerősebb földmozgása volt. Csak az 1960 májusában történt, 9,5-ös erősségű lökés körözi le, amely Chilében 1600 ember életét követelte. Összehasonlításként: a 2004 decemberében Szumátrán történt, több tízezernyi áldozatot követelő, szökőár kísérte rengést 9,1-es, a Japán keleti partjainál 2011 márciusában történt földrengést 9-es erősségűként regisztrálták.

Bruce Taggart tízéves kisfiúként élte át a megsemmisítő földrengést, családjával az alaszkai Anchorage Turnagain Heights negyedében élt, amelyet a rengés okozta földcsuszamlás a leginkább sújtott. A földrengés előtt házuk két utcányira állt a tengerparttól, a szomszédos házak azonban elcsúsztak, és Taggarték otthona közel került a tengerhez.

"Szó szerint összeomlott az én kis világom. A legrosszabb emlékem, amikor az ablakból láttam, hogy három szomszédos gyerek az utca mentén rohant, majd hirtelen mély szakadék keletkezett előttük és egyszerűen elnyelte őket" - meséli Taggart. A gyerekek holtteste sohasem került elő.

A földrengés tönkretette Anchorage útjait, irodaházak, iskolák, lakóházak dőltek össze, utcák és járdák tűntek el. Még rosszabb volt azokon a tengerparti helyeken, amelyeket elárasztott a szökőár. Kodiak kikötőjének csónakjait például a városközpontban találták meg, Valdez város közelében pedig a legnagyobb hullám 67 méter magasra emelkedett. A Chenega nevű kis halászfalu hetven lakosának egyharmada életét vesztette.

A cunami azonban nem korlátozódott Alaszkára: Hawaii és Kalifornia partjait is elérte, az észak-kaliforniai Crescent Cityben tizenegyen haltak meg. "Alaszkának szerencséje volt, hogy nem volt még szörnyűbb a pusztítás" - véli Haeussler. A nagypénteki földrengés összesen 128 halálos áldozatot szedett, többségük a szökőárban fulladt meg. A károkat 311 millió dollárra becsülték, ami mai árfolyamon több mint hárommilliárd dollár.

A súlyos természeti katasztrófa következményeként kiépítettek egy cunami-előrejelző rendszert a Csendes-óceán térségében. A leginkább veszélyeztetett területeken a földrengésbiztos épületekre vonatkozóan új előírásokat vezettek be. A földrengések előrejelzése azonban továbbra is vágyálom marad. Az 1964-es rengés után a geológusok a korábbiaknál mélyebb földrétegekbe fúrtak le, a talajelemzések alapján pedig megállapították, hogy Alaszka déli részén az elmúlt 5500 évben kilencszer mozdult meg hevesen a Föld, átlagosan tehát hatszáz évente.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár