"Istennel a hazáért és a szabadságért"
2014. március 27. 12:25 Németh Máté
Korábban
Börtön és bujdosás
A kilencvenes évek közepétől magyarországi ügyei, a birtokrendezés, udvartartásának kialakítása foglalta le, elzárkózva az 1697-ben kitörő hegyaljai Habsburg-ellenes felkeléstől, ahol neve vezetőként is felmerült. Az ekkor még a politikától távolságot tartó Rákóczi a bécsi udvarban visszautasította ama vádakat, hogy köze lett volna a megmozduláshoz. Gondolkodására hatással volt Bercsényi Miklós és körének megismerése, későbbi támogatója és barátja számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy „a német köntös…magyar és igazán honfi szívet takar”.
A császári csapatok által sanyargatott jobbágyság, városi lakosság és a főnemesség jelentős része elégedetlen volt helyzetével, ami az utóbbi társadalmi csoport egy részét arra indította, hogy a haza sorsát jobbítandó, tegyenek valamit. Rákóczi - aki napi szinten szembesülhetett azzal, hogy császári katonák lakják és ellenőrzik kastélyait - úgy döntött, tekintélyére támaszkodva a kezdeményezés élére áll, hogy kivívja az idegen fennhatóság megszüntetését.
Rákóczi az ügyhöz francia segítséget szeretett volna szerezni. Támogatást kérő levelét Longueval belga kapitánynak kellett továbbítania XIV. Lajos számára, ő azonban - tekintve, hogy a bécsi udvar besúgója volt - az udvart egyből tájékoztatta a lépésről. A szervezkedők nagy részét letartóztatták, Rákóczit pedig a bécsújhelyi börtönbe szállították.
A felségsértés gyanújába keveredő Rákóczit a halálbüntetés réme fenyegette, ám ehelyett egészen más jövő várt a fiatal nemesre. Várfogsága idején ugyanis egy Gottfried Lehmann nevű porosz kapitány felügyelt rá, nem kis gondossággal. Lehmann keménysége, ahogy foglyát kezdte megismerni, egyre inkább enyhült; még a porosz uralkodó is érdeklődött Rákócziról, ahogy sűrűn fogadott jezsuita atyákat is.
A várparancsnok jóvoltából - aki tettéért életével fizetett - Rákóczi álruhában sikeresen megszökött börtönéből, és némi segítséggel Lengyelországban lelt menedéket. Itt találkozott barátjával, a korábban a Habsburg-ellenes szervezkedés leleplezése után elmenekült Bercsényivel, akivel együtt felvették a kapcsolatot a francia királlyal. A fejére kitűzött tekintélyes vérdíj miatt Rákóczi magát német mérnökként álcázva rejtőzött el Brezánban, ahol magyar kisnemesek keresték fel, indítványozva hazatérését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap