Megtalálhatták a sámán-királynő palotáját
2014. február 12. 13:45
A legendás japán sámán-királynő, Himiko palotájának maradványait találhatták meg Szakurai városában japán régészek.
Korábban
"A legújabb felfedezés megerősíti, hogy az épületek szabályos geometriai formában, egy 150 méter hosszú, négyszögletes területen, a középső tengely mentén álltak" - fogalmazott Hironobu Ishino, a Hjógo Prefektúra Régészeti Múzeumának igazgatója. "A méret rendkívüli egy 3. századi maradvány esetén. Most már egyre valószínűbb, hogy a terület egykoron a Jamatai királyság két uralkodója, Himiko és utóda, Tojo lakhelye volt" - tette hozzá.
A legendás Jamatai királyság úrnőjének sírját 2009-ben találhatták meg a szigetország középső részén található ősi főváros, Nara közelében, Szakurai városában felfedezett temetkezési dombnál. Ennek igazolása azonban egyelőre lehetetlennek tűnik, mert a császári ház dinasztikus okokra hivatkozva akkor minden régészeti feltárást megtiltott. A régészeti leletek bizonyító erejével ugyanis akár a császári ház eredetét is kétségbe vonhatják, mivel a hivatalos elképzelések szerint a jelenlegi uralkodó is Himikótól származik.
A mostani romokat szintén Szakuraiban, a makimukui régészeti lelőhelyen fedezték fel. A nagyobbik épület keleti oldala 36,5 méter hosszú, s tíz, 40-60 centiméteres, négyzet alakú oszloplyukból áll, illetve előkerült még egy épület a tengely mentén: ennek kelet-nyugati oldala 3,4 méter, az észak-déli pedig 6,7 méter. A Nara melletti i.sz. 3-4. századi lelőhelyet a japán kormány történelmi jelentőségű területként tartja nyilván.
Himiko 170 körül született, s 248-ban halt meg, 70-80 éves korában. A korai japán történeti munkák nem említik, de neve a 3. századi kínai forrásoktól kezdve a 8. századi japán és a 12. századi koreai művekig különböző krónikákban szerepel. Egyelőre azt sem lehet pontosan tudni, hogy Himiko tényleges uralkodónő, vagy inkább egyfajta sámánszerű vezető lehetett.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Bajor Gizi aranykorszakában rászabták a Nemzeti Színház műsorát 17:05
- Megrengette Kárpátalját Balla László „szovjet magyar” identitásról szóló cikksorozata 16:05
- Esztergom kevésbé ismert arcát fedezhetjük fel Aguera Zoltán könyvének segítségével 14:45
- Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák 14:20
- Révészként is dolgozott Abraham Lincoln mielőtt politikai pályára lépett 09:50
- Világhírű zenészek játszottak a Budapest Sportcsarnok színpadán 09:05
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult tegnap
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt tegnap