Az első világháború máig élő örökségei
2014. január 21. 13:19
Mentális betegségek
A háborúknak mindig is voltak pszichikai sérültjei, azonban tudományos módszerekkel először az első világháború mentális betegeit analizálták. A „shell shock”, más néven tüzérségi (lövedék) sokk megnevezést az első világháborúban használták először a harc során keletkezett stressz okozta tünetekre, úgymint fáradtság, lassú reakcióidő, határozatlanság. Sok orvos még a háború éveiben is úgy vélte, hogy a beálló sokkhatás valamely fizikai sérülés következménye lehetett.
A sokkhatás mellett sokszor előfordult, hogy a meggyötört katonák esetében ún. poszttraumatikus stressz szindróma (posttraumatic stress disorder, PTSD) lépett fel. A hivatalosan csak 1980-ban elismert betegséggel a korábbi emlékek – egy jó barát elvesztése, roncsolódott testek látványa, haláltól való félelem – nem kívánt, hirtelen megjelenése járt.
A túlélőknél hasonló tünetek jelentkeztek: beszédzavar, rángatózás, szorongás, emésztési zavarok, idegi elváltozások. A korabeli orvostudomány sokáig értetlenül állt azon jelenség előtt, hogy a katonákon sokáig nem jelentkeztek a tünetek; már – ha ideiglenesen is – visszatértek a civil, polgári életbe, amikor a háború emlékképei előbukkantak, s a szindróma fellépett. Sok baka nem is volt képes olyan szinten felgyógyulni belőle, hogy visszatérhessen a lövészárkokba.

Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Nagy-Britannia
- Repülőgépekkel is kerestették a rejtélyes módon eltűnt Agatha Christie-t
- A legújabb diplomáciai botrány után sem mond le Görögország az Elgin-márványokról
- Deportálni kellett Németországból a „csendes Beatle”-t, George Harrisont
- Életébe került legnagyobb győzelme a tengerek különc legendájának
- Rákosi rosszallásával találkozott a végül 6:3-mal végződő mérkőzés ötlete
- Népdallal is készült magyar rajongói számára Freddie Mercury
- Pesszimista világképének köszönhette népszerűségét Aldous Huxley
- Feszültségekkel teli volt a brit királyi család 20. századi története
- Leváltották a D-nap után a britek legendás tábornokát, Bernard Montgomeryt
- Egy lesújtó kritika nyomán nevezte el művészeti irányzatát Renoir tegnap
- Repülőgépekkel is kerestették a rejtélyes módon eltűnt Agatha Christie-t tegnap
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette tegnap
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban tegnap
- Krisztus születésére és második eljövetelére is várakozik a kereszténység az adventtel tegnap
- Szörényi Éva szabadságharcai tegnap
- Az egyik legjelentősebb jezsuita misszionárius volt Xavéri Szent Ferenc tegnap
- Amerikai tervek szerint épült meg az egész országot rádióadással lefedő lakihegyi torony 2023.12.02.