Egyazon oldalon: homoszexuálisok a 2. világháborúban
2014. január 14. 15:04
A tolerancia egyik ritka pillanatában, a második világégés idején Nagy-Britanniában a homoszexuálisok valamelyest kedvezőbb helyzetbe kerültek a korábbi évekhez képest. Habár több atrocitás is érte őket, az államnak szüksége volt rájuk a harcokban. A háború után azonban ismét börtön járt a másságért.
Korábban
1942-ben az angliai csata hős repülő hadnagya, Ian Gleed megjelentette Arise to Conquer című memoárját. Az csak később vált ismertté, hogy milyen feltételekkel adhatta ki könyvét a háborús emlékeit rögzítő hős, akinek kétszer is ki kellett ugrania a lángoló Spitfire-ből, 1943-ban pedig lelőtték repülőgépét Tunézia felett. Bátorságáért két alkalommal is gratulált neki VI. György angol király.
A Királyi Légierőhöz mindvégig lojális Gleed a Kiváló Szolgálatért Érdemrend elismerést (Distinguished Service Order) és a kiemelkedő repülésért járó keresztet (Distinguished Flying Cross) is megkapta. A memoár kiadójában aggodalmat ébresztett Gleed "megrögzött agglegény" státusa, s rávette, hogy egy Pam nevű, fiktív barátnő is szerepet kapjon a visszaemlékezésben. Gleed szülei és barátai kissé meglepődtek, amikor a titokzatos kedvesről olvastak, de a hadnagy elmagyarázta: a kiadó kérte, hogy az olvasók miatt egy kis romantikát is csempésszen az emlékek közé.
A család valószínűleg sohasem tudta meg, hogy Gleed homoszexuális volt, hiszen nem beszélhetett nyíltan másságáról és kapcsolatairól. Mindez nem is derült ki egészen az 1990-es évekig, amikor egyik szeretője, Christopher Gotch "kitálalt" a BBC-nek egy interjú során. Gotch elmondta, soha senkinek nem beszélt az azonos neműekkel való kapcsolatáról, hiszen ez törvényellenesnek számított.
A fegyveres szolgálatoknál bűncselekménynek számított és kényszerleszereléssel járt, ha valakiről kiderült, hogy a saját neméhez vonzódik, ám a katonahiány miatt sokszor engedékenységet mutattak. Ennek ellenére úgy vélték, a homoszexualitás elpusztítja a morált, ráadásul nem férhet össze a bátorsággal. A szintén meleg Alec Purdie-t ismerősei arra biztatták, dobja ki a behívóját, mivel tudták, hogy ha kiderül egy katona mássága, nem bánnak vele társai kesztyűs kézzel - Purdie sem sejtette, hogy katonai karrierjének felét női ruhában, magas sarkúban és kifestve, társai elől menekülve fogja tölteni.
A heteroszexuális J. H. Witte kiadatlan memoárja egy olaszországi hadifogolytábor homoszexuálisainak életébe enged betekintést. Például leírja, hogy a katonai rendőrség tizedese menthetetlenül beleszeretett az egyik "színésznőbe" - így hívták azokat a melegeket, akiket a fogolytábor színházában gyakran a női szerepekbe kényszerítettek. A történet szerint mikor egyszer rájuk leltek, éppen egy takaró alatt, egymásba gabalyodva feküdtek, majd büntetésül egy teljes hétre közös sötétzárkába csukták őket.
Bár egészen az 1960-as évekig a homoszexualitás bűncselekménynek számított, a háború éveiben a hadseregben nem hivatalosan eltűrték, ha valaki a saját neméhez vonzódott. Érdekes jelenség volt ezekben az években, hogy a bordélyházban felbukkanó, heteroszexuálisnak vélt katonák olykor férfi partnert választottak maguknak. A háború után a britek "normális" életet akartak: igyekeztek a nőket a konyhába, a színes bőrű katonákat Nyugat-Afrikába, illetve Indiába visszaküldeni. A homoszexuálisokra pedig - hiába a háborús erőfeszítések - ismét drákói szigor várt.
A törvényi szabályozás változására 1967-ig kellett várniuk, amikor is dekriminalizálták a homoszexuális együttlétet, vagyis két, 21 évesnél idősebb férfi kölcsönös beleegyezésen alapuló nemi aktusát. A hadseregben azonban még évtizedekig érvényben volt a tilalom, amelyet csak 2000 januárjában szüntettek meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap