Feltárja titkát az angolszász szarkofág
2013. november 19. 18:09
Az angliai Lincoln-kastély környéki templom fala mellett talált angolszász szarkofág egy finom szőttesbe csomagolt ember ezeréves maradványait rejtette, lábán egy bőrcipővel - a kutatást végző szakemberek szerint az elhunyt fontos személy lehetett.
Korábban
A Hódító Vilmos (1066-1087) idején épült kastély mellett talált maradványokról úgy vélik a szakemberek, hogy több mint ezer évesek lehetnek. A szarkofág megtalálásának helyszínéül szolgáló kőtemplomot a kutatások szerint a rómaiak távozása és a normann seregek szigetre érkezése között használhatták. A kőkoporsót a talajszint alatt három méterrel találták meg, a föld mélyére lenyúló fal mellett.
„Sajnos nagyon kevés információval rendelkezünk a régészeti helyszín római és normann története közötti időszakáról” – mondta Beryl Lott, az ásatás irányítója. „Bár a felfedezés teljesen váratlanul ért minket, ismert volt eddig is, hogy a fallal körülvett római városok az angolszász időszakban kiemelkedő jelentőséggel bírtak. A felfedezés nem csupán a Lincoln-kastély környéki területekről való tudásunkat mélyíti, hanem az egész korszakba való betekintésünket is nagyban segíti.”
A kutatók úgy vélik, hogy az egyén egyfajta „fogadalmi felajánlás” lehetett a középkorban, az épület felszentelésének egyfajta nem éppen szokványos módja. A szakemberek egy teljes napot töltöttek azzal, hogy kiemeljék a testet a szarkofágból.
A szakemberek a háromdimenziós vizsgálatokat végzik
„Első lépésként háromdimenziós szkenneléssel vizsgáltuk át a koporsót” – magyarázta Mary Powell, a Lincoln Castle Revealed projekt vezetője. A helyi önkéntesek mellett a közeli börtön lakóit is foglalkoztató, 19,9 millió fontba (6,5 milliárd forint) kerülő projekt célja, hogy a Magna Charta Libertatum (Nagy szabadságlevél) kiadásának 800. évfordulójára, 2015-re az eredeti szabadságlevél négy megmaradt másolatának egyik kiállítási helyét, a valaha a világ legmagasabb építményének számító Lincoln katedrálist és környékét teljes egészében feltárják.
„Ezt követően óvatosan leemeltük a szarkofág tetejét, hogy belenézhessünk. Első pillantásra észrevettük, hogy az elhunyt bőrcipőt vagy csizmát viselt, ami tulajdonképpen nem volt szokatlan abban az időben, ám ez mégis azt sugallta, hogy egy fontos személlyel van dolgunk” – folytatta.
Az angolszász személy bőrcipőt viselt
Mivel ritkán találnak szarkofágot ebből a korból, a felfedezésből országos hír lett. A következő lépésként további vizsgálatokra lesz szükség, nem csupán az emberi maradványokat, hanem a koporsót illetően is. „Bármit is találunk, az kétségkívül gyarapítja Lincoln angolszász történelméről való tudásunkat” – fejezte ki reményét Powell.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap