Öt híres történelemformáló vihar
2013. november 12. 12:26
A német győzelem sírja
Oroszország egyedüli állandó szövetségese, amelyre szinte mindig lehetett számítani a történelem folyamán, a hideg tél volt. Napóleon kudarca után a második világháborúban Hitler is megpróbálkozott az orosz földek megszerzésével, s 1941 októberében hatalmas támadást indított a főváros, Moszkva ellen, amelynek elfoglalása nem csupán stratégiailag, hanem a presztízs miatt is fontos lett volna.
Német katonák a heves hóviharban Moszkva nyugati határánál
A náci vezetőség számításaiba azonban egy előzetesen igencsak kiszámítható akadály lépett, mégpedig az orosz tél. A majd’ három hónapon át folyó, közel egymillió áldozatot követelő moszkvai csatában a németeknek nem csupán a szovjetek elkeseredett ellenállásával kellett megküzdeniük, hanem eleinte a sártengerrel, majd a hirtelen beköszönő, rekord alacsony hőmérséklettel és hóviharokkal érkező hideggel is. A németek hiába látták már távcsöveiken keresztül a Kreml tornyait, Hitler egyik legnagyobb reménye, hogy a sárba tiporja az orosz büszkeséget, s közelebb kerüljön a győzelemhez, napok alatt köddé vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap