10 tény az ördögűzésről
2013. november 6. 10:06
Korábban
1. A testet megszálló gonosz szellem kiűzése, vagyis az ördögűzés ősidők óta létező, a legtöbb vallásban megtalálható, napjainkban is gyakorolt, de sokak által szemfényvesztésnek tekintett szertartás.
2. A „megszállottakat” általában ugyanazokról a jelekről ismerik fel: emberfeletti ereje lesz, káromkodik, köpköd, fél a szenteltvíztől, és olyan nyelveken beszél, amelyeken sohasem tanult.
3. Az orvosok szerint többek között epilepsziás, skizofréniás, elmebajos, Tourette-szindrómás és a disszociatív identitászavaros betegek is a „megszállottság” tüneteit produkálhatják.
4. Már egy i. e. 3000-re datálható babiloni agyagtáblán is találhatók démonok ellen használatos ima- és énekszövegek.
5. Az evangéliumok szerint Jézus maga is kiűzte az ördögöt a megszállottakból. A keresztény exorcisták a mai napig az ő nevében folytatnak ördögűző tevékenységet.
6. A 16. században az ördögűzés a protestánsok és a katolikusok közötti harc eszközévé vált. 1566-ban a laoni katolikus püspök szabadította meg a 16 éves Nicole Aubreyt démonjától, aki Belzebúbnak, a protestánsok hercegének nevezte magát. A katolikusok szerint Isten így üzent, hogy az ő oldalukra állt.
7. A katolikus egyház 1614-ben adta ki ördögűzéssel kapcsolatos szertartáskönyvét, amelyet csak 1999-ben újított meg.
8. II. János Pál pápa élete során legalább három alkalommal használta ördögűző képességeit. Utoljára 2000-ben, egy 19 éves olasz lányon hajtotta végre a szertartást – sikertelenül.
9. Az ördögűzés napjainkban is vezethet tragédiához. 2003-ban egy 8 éves amerikai autista fiú, 2005-ben Romániában pedig egy fiatal apáca (akit három napig hagytak étlen-szomjan egy kereszten) halt bele a szertartásba.
10. A Vatikán jelenlegi elsőszámú ördögűzője, Gabriele Amorth atya elmondása szerint már több mint 160 ezer szertartást hajtott végre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap