Öt kegyetlen kivégzés
2013. október 10. 15:58
Korábban
Keresztrefeszítés
Az egyik leghosszabban tartó kínokkal járó kivégzési módszer a keresztrefeszítés volt, amelynek rendszerét a rómaiak idején dolgozták ki: megkorbácsolás után az elítéltnek végig kellett vonulnia a városon, majd általában egy településen kívüli helyszínen feszítették keresztre. Már a perzsák, az egyiptomi ptolemaidák és a zsidók is alkalmazták, ám a rómaiak idején terjedt el igazán. Több ezer keresztény mártír lelte halálát fára szegezve, ám a középkorra értelemszerűen visszaszorult a használata. Japánban a 16. századi keresztényüldözések idején azonban ismét „divatba” jött. Vallási áhítatból kifolyólag a mai napig hallani lehet alkalmazásáról.
A „T”, „X”, „Y” vagy a hagyományos alakú kereszten haldokló elítélt napokig is szenvedhetett. A halál zömében a fulladáshoz köthető, ugyanis egy bizonyos idő eltelte után az áldozat – és főként a rekeszizma – annyira legyengült, hogy nem volt képes megemelkedni a levegővételhez. A halált úgyis gyorsíthatták, hogy az ún. crucifragium során a szerencsétlen térdét eltörték, aminek következtében a lábtámasz megszűnt, s nem volt képes felnyomni magát, így 20-30 percen belül elhunyt. A leghíresebb ily módon kivégzett személy Jézus Krisztus volt, ám a rómaiak tömegével feszítették keresztre a zsidókat a zsidó felkelés végén, Jeruzsálem i. sz. 70-es ostroma után.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Múlt-kor magazin 2018. különszám](/ih0Ax/label/.cut-640x400/753.jpg)
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)