2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Jézus egyik ellenfeléé lehetett a Sion-hegyen talált pompás ház

2013. szeptember 19. 11:49

Vagyonos főpapé lehetett az az előkelő kétezer éves lakóépület, amelyet a jeruzsálemi Sion-hegyen tártak fel izraeli régészek.

Az eddig feltárt bizonyítékok arra utalnak, hogy a lakóház egy, a római korban élt vagyonos zsidó családé volt: erről árulkodik a kemence és a fürdőkád, amelyhez hasonlót eddig Heródes jerikói és maszadai palotájában találtak. „Ha a házban tényleg egy gazdag vallási személy családja élt, akkor azt nemcsak a jeruzsálemi elithez tudjuk kötni, hanem magához Jézushoz is” – adott bizakodásának hangot James Tabor, az ásatás egyik vezetője.

A régészek szerint a ház, amely a második templom fala mellett található, valószínűleg egy szadduceusé volt. Tulajdonképpen az egész zsidó arisztokrata pártot a szadduceus névvel illették, így a gazdagok nagy része is ide tartozott. Jézus idejében a farizeusok hatása lehetett erősebb a nép körében, de a főpapok a szadduceusok közül kerültek ki, a Megváltó elítélésében a szadduceus Kajafás jelentős szerepet játszott. „Jézus kritikával illette az előkelők gazdagságát” – mondta el Tabor, a charlotte-i Észak-karolinai Egyetem korai kereszténységgel foglalkozó kutatója. „Öltözködésükről, hosszú ruháikról, pompájukról beszélt, s valamennyire gúnyt űzött ezekből. A lakóépület közelebbi vizsgálata rendkívül érdekes lehet” – tette hozzá.

Az épületen belül azonosítottak egy boltozatos fürdőhelyiséget, mellette pedig egy mikvét, a rituális tisztálkodásra használt zsidó fürdőt. Ez a fajta elrendezés egyáltalán nem szokatlan, legalábbis az előkelők körében elterjedt volt a korban. Legutóbb a zsidó negyedben tártak fel egy fürdő-mikve elrendezésű palotát, ahol egy gazdag zsidó család nevét is megtalálták az egyik feliraton. „Ez egy kőhajításnyira van innen, meggyőződésem, hogy a két helyiséget ugyanaz a személy alakította ki” – ez már Shimon Gibson, a jeruzsálemi ásatás másik vezetőjének véleménye.

A házban számos állatcsontot és egy kemencét is találtak tíz méter mélyen, ahol i.sz. 70-ben, a város római ostromakor a zsidók búvóhelye is lehetett. A házat valószínűleg elhelyezkedése védte meg a Jeruzsálem ellen intézett támadástól. A Sion-hegy ezt követően elnéptelenedett, és csak az ötödik században, a bizánci korban kezdtek el építkezni rá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár