Küzdeni kellett a csokoládé elfogadásáért az újkorban
2013. szeptember 2. 13:24
350 éves csokoládéital-receptet talált egy brit történész. A hűsítő nedű leginkább a mai népszerű kávézóláncokból ismert tejes készítményekre hasonlít – állítja.
Korábban
„Ez nem csokifagylalt, mivel sűrűbb, inkább a kávézókban kapható csokoládés italok sötétebb fajtájának mondanám” – fogalmazott Kate Loveman, a Leicesteri Egyetem kutatója, miután elolvasta a receptet. „Az ételek fagyasztása csúcstechnológiát igényelt a 17. századi Angliában, így a jeges termékek a luxus kategóriát képviselték” – fűzte hozzá.
A most fellelt dokumentum gazdája, Sandwich earlje, Sir Edward Montagu az 1660-as években kezdett el recepteket gyűjteni, jóval azelőtt, hogy ük-ükunokája, Sandwich negyedik grófja, John Montagu „feltalálta” volna a róla elnevezett szendvicset. (A nagy kártyás hírében álló Montagu egyszer állítólag nem akart felállni az asztaltól, amely mellett kártyázott, így azért, hogy egyen valamit, azt kérte a szolgáitól, tegyenek neki egy szelet húst két szelet kenyér közé.)
A recept szerint a hóval és sóval összekevert csokoládét kanállal kellett fogyasztani, elkészítését az earl maga eszelte ki – olvasható a Journal of Social History legújabb számában. Az édességet egyébként már 1640 körül reklámozták Angliában, de az egzotikusnak – s nem utolsósorban afrodiziákumnak – tartott édességet évtizedeken át gyanúsan szemlélték: olyan figyelmeztetések is megjelentek, hogy álmatlanságot és aranyeret okoz, árt a szívnek, a gyomornak és a tüdőnek.
A csokoládéárusok az 1650-es években bukkantak fel Londonban, s még a századforduló előtt megjelentek az arisztokrácia minden igényét kielégítő csokoládéházak, az édességet népszerűsítő reklámok pedig egyre elfogadottabbá váltak – igaz, azok üzenete ma elég idegenül csengene. „A 17. századi hirdetések még arról szóltak, hogy a gyakori csokoládéfogyasztás hizlal, ami akkor vonzó volt, persze a modern marketing ezt nyilván szeretné elhallgattatni” – így Loveman.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap