10 tény a fürdőruháról
2013. július 31. 10:33
Korábban
1. Korabeli mozaikokon jól látható, hogy a nők már az ókori Rómában is a mai kétrészes bikinihez hasonló ruhadarabokkal fedték el mellük és csípőjük környékét.
2. A középkorban nagy visszaesés volt megfigyelhető a fürdőkultúrában. Bár egy fürdőzésre használt ing ekkoriban is létezett, a meztelen fürdés jóval gyakoribbnak számított.
3. A 18-19. században a fürdőző hölgyek egy hosszú, utcai viselethez hasonló ruhát hordtak, amelynek alsó szegélyeihez súlyokat varrtak, hogy ne emelkedjen fel a vízen.
4. A viktoriánus korban a szemérmes fürdőzők ún. fürdőkocsikban, kerekes fabódékban öltöztek fel a parton, majd a szerkezetben maradva bementek a vízbe, végül – mikor már csak a fejük látszott ki – kiszálltak belőle.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
5. Anette Kellerman ausztrál úszónőt, későbbi filmsztárt azért tartóztatták le 1907-ben a bostoni strandon, mivel a karjait szabadon hagyó, térd felett végződő egyrészes fürdőruhát viselt.
6. A francia Louis Réard a Bikini-atollról nevezte el 1946-ban bemutatott kihívó fürdőruháját, mivel úgy gondolta, hasonló hatást vált ki a szemlélőben, mint a szigeteken folyó atomkísérletek.
7. A bikinit eleinte a mélyen katolikus Olaszországban és Spanyolországban is betiltották.
8. A bikini elterjedésében nagy szerepe volt Brigitte Bardot-nak, aki az 1956-os És Isten megteremté a nőt című filmben a színésznők közül elsőként jelent meg bikiniben a filmvásznon.
9. A monokinit 1964-ben alkotta meg egy osztrák divattervező, Rudi Gernreich. A korai modell még két pánttal készült, a mellet azonban már akkoriban is szabadon hagyta a ruhadarab.
10. Az első tangadresszt szintén Gernreich mutatta be 1974-ben. Az alsónemű egy hasonló ruhadarabot népviseletként hordó brazil törzsről kapta a nevét.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![Múlt-kor magazin 2019/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/758.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap