Tiltakozás a volt SS-tiszt 100. születésnapjának megünneplése ellen
2013. július 24. 17:32 MTI
A római zsidó közösség és az olasz partizánok szövetsége is tiltakozott az ellen, hogy az olasz szélsőjobboldali pártok megünnepeljék a római házi őrizetben életfogytiglani büntetését töltő Erich Priebke egykori SS-tiszt közelgő századik születésnapját.
Korábban
Priebke július 29-én lesz száz éves. Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke az olasz államfőnek, a kormányfőnek és a római főpolgármesternek írt nyílt levelében elfogadhatatlannak nevezte, hogy Priebke születésnapjának megünneplése hasonlóvá váljon ahhoz, amilyen a kilencvenediké volt. Pacifici hangsúlyozta, hogy háborús bűnösöknek nem kell megünnepelni a születésnapját, ráadásul Priebke soha nem bánta meg tetteit.
A tiltakozáshoz az olasz országos partizánszövetség (Anpi) is csatlakozott. Ignazio Marino, az olasz főváros főpolgármestere ígéretet tett Priebke ünneplésének megakadályozására.
Az SS-tiszt Priebke 1944 májusáig Rómában szolgált Herbert Kappler Gestapo-parancsnok irányítása alatt. 1944 márciusában egy tíz német katona életét követelő olasz partizánakció megbosszulásaként az SS 335 foglyot végzett ki. A Fosse Ardeatine római kőbányában végrehajtott tömegmészárlásban Priebke személyesen vett részt. Az áldozatok között volt a magyar Kereszti Sándor is.
Priebkét 1995-ben Argentínából adták ki Olaszországnak. 1998-ban az olasz katonai bíróság másodfokon életfogytiglani börtönre ítélte, melyet idős kora miatt tizennégy év óta házi őrizetben tölt. Otthonát 2007 óta rövid időre elhagyhatja. Ilyenkor egy idősgondozó és egy testőr is kíséri.
"A zsidó közösség jobban tenné, ha fontosabb dologgal törődne, mint Priebkével, aki egy szegény öregember. Én, mint minden évben, most is fel fogom őt köszönteni" - reagált Carlo Taormina, Priebke volt ügyvédje, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) egykori politikusa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap