Valóban éhezett Jeruzsálem a zsidó háború alatt
2013. június 28. 13:01 MTI
Tárgyi bizonyítékokat találtak régészek arra, hogy mintegy kétezer évvel ezelőtt, a zsidó háború alatt a római csapatok ostromolta Jeruzsálemben szörnyű éhínség dúlt. A zsidó lakosok a föld alatti járatokban titokban próbálták magukhoz venni azt a kis élelmet, amely még megmaradt nekik.
Korábban
Az Izraeli Régiségügyi Hivatal (IAA) bejelentése szerint főzőedényekre és kerámialámpákra bukkantak egy ókori, a Nyugati Fal közelében húzódó jeruzsálemi ciszternában. A szakemberek úgy vélik, hogy a tárgyakat zsidó lakosok hagyták hátra, akik a i. sz. 66-70 közötti háború idején a föld alatti járatban, titokban próbálták magukhoz venni azt a kis élelmet, amely még megmaradt nekik.
"Ez az első alkalom, hogy olyan régészeti leletek akadtak a kezünkbe, amelyek kapcsolatba hozhatók a Jeruzsálemet sújtó éhínséggel" - közölte Eli Shukron, az IAA ásatási igazgatója. A római uralom elleni nagy zsidó lázadás 66-ban tört ki. A rómaiak végül leverték a felkelést, visszafoglalták Jeruzsálemet, amit nagy mészárlás követett, majd kifosztották és romba döntötték a város nagy részét is.
"A főzőedények és az olajlámpások jelenléte azt sugallja, hogy aki tehette, a föld alatti titkos ciszternákban próbálta elfogyasztani az oda rejtett élelmet anélkül, hogy mások észrevehették volna. Mindez egybevág Josephus beszámolóival" - jegyezte meg az igazgató.
Josephus Flavius - eredeti nevén Joszéf ben Mattitjáhu - zsidó történetíró és hadvezér volt (37-100). Munkái, melyek nagy részét görögül írta, az ókorkutatás legfontosabb forrásai közé tartoznak. Legfontosabb műve A zsidó háború, amelyben gondolatokban és érzelmekben gazdag leírást nyújtott a rómaiak ostromáról, egyúttal részletesen tudósított a háborút kísérő rettenetes éhínségről is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap