2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
ITT támogathatsz bennünket

Így köszönt el a bunkerben Eva Braun

2013. június 12. 08:43

A reményt felváltó teljes kilátástalanság tükröződik Eva Braunnak a berlini bunkerből írt utolsó, hitelesnek tartott két levelében, amelyeket egy barátnőjének írt, s amelyeket egy most megjelent könyvben először lehet olvasni.


Ezek egyikében – április 19-i dátummal – arról ír, hogy a tüzérség támadásai és a hulló bombák ellenére „boldog, hogy közel lehet” Hitlerhez, s meg van róla győződve, hogy „minden jóra fordul”. Három nappal később, amikor a benyomuló szovjet csapatok felülkerekedtek a Berlint védő egységeken, Eva Braun reménykedése hirtelen elpárolog: „Az utolsókig harcolunk, de attól tartok, hogy a vég egyre közeleg” – fogalmaz Braun, aki a halálra való felkészülésről is ír, s azt kérdezi, Isten miért hagyta, hogy így legyen.

Eva Braun a nála huszonhárom évvel idősebb Hitlerrel Heinrich Hoffmann fotóstúdiójában találkozott először 1929 októberében. Kapcsolatuk azonban csak 1931 után vált intenzívebbé. Eva kétszer is megpróbált öngyilkos lenni, valószínűleg azért, hogy Hitler figyelmét jobban magára irányítsa. Braun 1933-tól már fényképészként dolgozott Hoffmann mellett, így lehetősége volt, hogy csatlakozzon Hitler kíséretéhez mint a nemzetiszocialista párt fotósa. 1935-ben Hitler lakást bérelt Evának és testvérének Münchenben, majd egy villába költöztek Bogenhausenben. 1936-ban Eva már Hitler "háztartásához" tartozott, ám ideje nagy részét továbbra is Münchenben töltötte, és volt egy apartmanja Berlinben is. Hitler és Braun soha nem mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt, a fiatal nő kevés politikai befolyással bírt Hitlerre, és a náci pártnak sem volt tagja.

Április 28-ról 29-re virradó éjjel a Führer és Eva Braun egy egyszerű polgári ceremónia keretében összeházasodtak. Április 30-án délután elköszöntek az alkalmazottaktól. Három óra harminc perckor egy hangos dörrenés hallatszott, a szobába Hitler inasa, Heinz Linge és az SS-segédtiszt, Otto Günsche lépett be, s megtalálták Hitler és Eva Braun holttestét; Eva ciánkapszulát vett be, Hitler pedig a jobb halántékára leadott lövéssel végzett magával.

A leveleket Anna Maria Sigmund osztrák történész, A nácik asszonyai című mű szerzője tette közzé, akinek 30 nyelvre, köztük magyarra is lefordították könyveit. A két, általa hitelesnek tartott levelekkel kibővített könyv a héten jelent meg. A leveleket Sigmund szerint Eva Braun gépelte, majd a hibákat saját kezűleg javította, és egy barátnőjének, Herta Schneidernek címezte. A történész Schneider leszármazottjaitól kapta meg a levelek másolatát, amelyek eredetije egy gyűjtő tulajdonát képezi.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár