Elismerte felelősségét a vörös khmerek főideológusa
2013. május 30. 12:55 MTI
Elismerte felelősségét csütörtökön Kambodzsában a bíróság előtt az indokínai országban a 70-es években kétmillió ember halálát okozó vörös khmer rezsim főideológusa.
Korábban
"Vezetőként el kell ismernem felelősségemet a hazámnak okozott károkért" - mondta a háborús bűntettekkel, népirtással és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt, 86 éves Nuon Chea. "Legmélyebb részvétét" fejezte ki a tárgyalóteremben megjelent tanúknak, a vörös khmer rezsim áldozatául esett emberek hozzátartozóinak.
Tagadta ugyanakkor, hogy elkövette volna a terhére rótt bűncselekményeket. Mint mondta, ő a propagandáért és az oktatásért felelt, a végrehajtás nem az ő feladata volt, nem volt mindenről tudomása. A főideológussal együtt a vádlottak padján ül egy másik egykori vörös khmer vezető, Khieu Samphan. A 81 éves volt államfő azt állította, hogy nem tudta, milyen szenvedésen ment keresztül a kambodzsai nép a vörös khmerek uralma alatt.
Az 1998-ban elhunyt Pol Pot vezette vörös khmerek 1975 és 1979 közötti rémuralma idején csaknem negyedével csökkent Kambodzsa lakossága. Összesen kétmillióan haltak meg, több százezer embert kivégeztek, de sokan hunytak el a munkatáborokban és éhínségekben is. A vörös khmerek az önellátó agrártársadalom utópiáját akarták megvalósítani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05