A vörösterror 133 napja

SS-tag volt Derrick felügyelő

2013. április 26. 15:35 MTI

A náci párt fegyveres alakulata, a Waffen SS tagja volt Horst Tappert - derítette ki egy szociológus a 2008-ban elhunyt német filmszínészről, akit Derrick felügyelőként ismert a világ.


A 85 éves korában meghalt művész soha nem árult el sokat arról, hogy mi történt vele 16 és 22 éves kora között, vagyis a második világháborúban. Egyszer egy interjúban azt mondta, hogy egészségügyi katona volt, és a háború vége felé hadifogságba esett. A történelmi források azonban mást mutatnak - állítja Jörg Becker, aki egy egészen más témában kutatva bukkant a néhai sorozatsztár náci múltjának nyomára.

A solingeni szociológus életrajzi kötetet írt a közvélemény-kutatás úttörőjeként számon tartott Elisabeth Noelle-Neumannról. Az első német közvélemény-kutató intézet - az allensbachi IfD - alapítója a háború után egy színtársulatot vezetett, amelyben kezdő színészként Horst Tappert is dolgozott. Becker ismerte a társulat több tagjának múltját, de Tappertről nem voltak adatai, ezért a berlini katonai archívumhoz (WASt) fordult.

A 1939 óta működő levéltárban őrzött iratok alapján a színész legkésőbb 1943-tól az SS-ben szolgált, az egyes számú gránátos hadosztályban - írta pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A WASt szakértői a lapnak is megerősítették, hogy a Horst Tappertre vonatkozó források hitelesek.

Horst Tappert az egyik legismertebb német színész volt. A Derrick című krimisorozatnak mind a 281 részében ő alakította a felügyelőt. Az első epizódot 1974-ben sugározták, az utolsó részt pedig 1998-ban. A ZDF német közszolgálati csatorna sorozatát 102 ország televíziói vették át.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!