Újraszentelték Pázmány Péter földi maradványait
2013. március 19. 13:47 MTI
Újraszentelték Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros és Lippay György esztergomi érsek földi maradványait a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban hétfőn este, a szertartással befejeződött a két magas rangú egyházi méltóság maradványainak közel három évvel ezelőtt kezdődött tudományos vizsgálata.
Korábban
A két esztergomi érsek sírkamráját, 19. századi feljegyzések alapján, még 2009 decemberében találta meg és tárta fel egy egyházi személyiségekből, történészekből és más szakértőkből álló magyar-szlovák kutatócsoport a Szent Márton-székesegyházban. Az azóta eltelt időben a két egyházi méltóság földi maradványainak azonosítási vizsgálata zajlott.
Bár korábbi feljegyzések alapján valószínűsíthető volt, hogy Pázmány Péter földi maradványai a Szent Márton-székesegyházban nyugszanak, az azonban egészen három évvel ezelőttig kérdéses maradt, hogy azokat pontosan hol helyezték el. Ennek tisztázása céljából alakult meg 2005-ben az a kutatócsoport, amely végül megtalálta a sírkamrát - mondta a feltárás előzményei kapcsán Halkó József, a pozsonyi főegyházmegye segédpüspöke a kutatócsoport egyik tagja. Hozzátette: a sírkamra feltárását komoly levéltári és könyvtári kutatások előzték meg, ezeket Käfer István, Kránitz Mihály és Hargittay Emil, a budapesti Pázmány Péter katolikus egyetem tanárai végezték el.
A sírkamra feltárását követően régészek és más szakértők, tudományos vizsgálatok egész sorának vetették alá a két egyházi méltóság maradványait. Ezek során sikerült bizonyítani, hogy az 1859-ben a templom akkori káplánja, Knauz Ferdinánd és segítői által egy alkalommal már feltárt kriptában, valóban Pázmány Péter, illetve Lippay György tetemét találták meg.
A tudományos vizsgálatot lezáró, a pozsonyi Komensky egyetem hittudományi karának épületében hétfőn este tartott szakmai kollokvium előadói többek között arra is rámutattak, hogy bebizonyosodott: az 1637. március 19-én elhunyt Pázmány Pétert, az úgynevezett második végrendeletében meghagyottakhoz hűen, egy egyszerű, vélhetően dísztelen koporsóban, főpapi jelvények nélkül, piros reverendában temették el.
A vizsgálat lezárását követően a két egyházi méltóság földi maradványait új fakoporsókban helyezték el, ezeket egy a Szent Márton-székesegyházban hétfőn este zajlott egyházi szertartás keretében Stanislav Zvolensky, a pozsonyi főegyházmegye érseke újraszentelte. A koporsókat már a közeljövőben visszahelyezik a feltárt kriptába, amely műszaki okokból és a feltárási munkálatok további folytatása miatt a nyilvánosság számára nem lesz hozzáférhető.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05