7 végzetes pillanat

Kiállítás nyílik Árpád-házi Szent Kingáról

2013. március 8. 10:03 MTI

Árpád-házi Szent Kingát és korát bemutató kiállítás nyílik pénteken 17 órakor a Veszprémi Érsekségi Turisztikai Központban, a Szaléziánumban. A kiállítás megnyitásával együtt kerül sor Piotr Stefaniak történész Árpád-házi Szent Kinga élete és munkássága című könyvének bemutatójára.

Piotr Stefaniak krakkói újságíró-történésznek évek óta jelennek meg cikkei a lengyel, szlovák és magyar katolikus sajtóban. Tudományos kutatásokat folytat olyan történelmi területeken, mint női monaszticizmus, hagiográfia, geneológia, valamint Lengyelország és Magyarország közös történelme. Korábban Árpád-házi Szent Jolán életéről is készített egy kötetet. Nemrég megjelent könyvében összegyűjtötte Szent Kinga templomait és ábrázolásait.

A Szaléziánumban kialakított fotókiállítás a kötet képanyagán alapszik, valamint néhány kortörténeti tablón: a különleges hangulatú boltívek alatt megelevenedik Szent Kinga élete és kultusza - mondta Pálfalviné Ősze Judit igazgató, aki szerint a könyv képanyaga híven megismerteti az érdeklődőt a magyar származású lengyel királyné kultuszával.

IV. Béla király lányát korán eljegyezte Szemérmes Boleszláv lengyel fejedelem. Élete során több tatárjárást kénytelen volt elszenvedni. Férjével úgynevezett Szent József-házasságban élve szűzi tisztaságát végig megőrizte. Több szerzetesrendet támogatott célkitűzéseik megvalósításában. Kolostort alapított, végül özvegyként apáca lett, majd az általa alapított kolostor apátnőjévé választották, társnői közt hunyt el 1292-ben.

A kiállítás tervezői megidézik a gótika hangulatát: a különleges fények, az illat és látvány komplexitása megérinti a látogatót - jellemezte a tárlatot az igazgató. A tárlaton bemutatják Proksza Gyöngyi festőművész-grafikus Szent Kinga-ábrázolását is. A pénteki kiállítás megnyitón bemutatják az Ószandecből kapott Szent Kinga-ereklyét, amelyet a küngösi templomban helyeznek el szombaton. A kiállítás május elejéig látható a Szaléziánumban.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!