Már 30 éve nyávognak a macskák a színpadon
2013. február 6. 11:11 MTI
Harmincéves a Madách Színház Macskák című előadása; az évforduló alkalmából megújul a musical, március 22-én új nemzedék lép színpadra. A színház keddi budapesti sajtótájékoztatóján Szirtes Tamás igazgató, T. S. Eliot és A. L. Webber művének rendezője elmondta: a Madách Színház 1983. március 25-én mutatta be a Macskákat, közvetlenül a londoni ősbemutató után.
Korábban
Az eltelt 30 évben az előadást mintegy ezernégyszázszor játszották, eddig több mint másfélmillió néző vásárolt jegyet a musicalre, amelyet számos szereposztásban láthatott a közönség: az előadásban összesen 190 művész lépett színpadra. A rendező szerint jelentős évfordulóról van szó, hiszen a magyar színháztörténetben talán egyedülálló, hogy ugyanabban az épületben 30 éven keresztül játszanak egy előadást.
A március 25-i jubileumi előadást megelőző héten minden nap különleges programokkal várják a közönséget. Az ünnepi hét fotókiállítással indul, a számos program között 22-én az új generáció bemutatójára várják a nézőket, 24-én a gyerekeknek arcfestést tartanak, 25-én pedig a produkció eddigi fellépőinek részvételével látható a darab.
Szirtes Tamás felidézte, hogyan kapta meg a színház a Macskák előadásának jogát, és miként tűzhették másodikként műsorra. Elmondta: amikor megnézte Londonban, óriási hatással volt rá a produkció, amelyből a színház teljessége, a zene, a tánc, a látvány egysége, lenyűgöző összhang és egyet akarás áradt. Mikor elmondta Ádám Ottó igazgatónak a darab budapesti bemutatásának tervét, ő támogatta elképzelését, holott a Madách Színház prózai színházként működött, tradíciójába, akkori repertoárjába nem illett a musical.
A rendező Seregi László koreográfust kérte fel társrendezőnek, aki nélkül, mint hangsúlyozta, nem jött volna létre a produkció, amelyet fél évig próbáltak. Hat hónap alatt tanulta meg a társulat, mi az a zenés színház, amely az emberi teljesítőképesség határait feszegeti, mi a tökéletességre való törekvés, a fantázia, a kreatív erő - sorolta.
A bemutató sikert aratott, ahogy Szirtes fogalmazott, a budapestiek döbbenten jártak az előadás csodájára: a Macskákkal egy másik világ üzenete érkezett. Problémát jelentett a színház számára, hogy valutában kellett kifizetni a jogdíjat, ennek előteremtésére egy ideig dollárért árulták a jegyeket. Szirtes Tamás elmondta: a Madách Színház zenés átalakulása a Macskák színre vitelével indult el.
A sajtótájékoztatón az alkotók emlékeztek az előadás megszületésére, meghatározó pillanatokat idéztek fel a produkció múltjából. Az eseményen többek között részt vett Szakály György, az első Mefisztulész, Póka Éva, aki 30 éve játssza Cassandra szerepét, Bencze Ilona, aki az eredeti előadásban Bombalurina, később Grizabella alakját formálta meg, Hűvösvölgyi Ildikó, az első macskák egyike, akinek most lánya, Kisfaludy Zsófia az egyik új macska, Szerednyey Béla, aki 850-szer volt Micsel Rumli és Ladinek Judit, aki már legalább 750-szer vált macskává, és márciustól újabb szerepben mutatkozik be, Szente Vajk, aki hét éve játssza a Macskákat, valamint a "Fiatal Macskák csapata", akik a sajtótájékoztatón egy jelenetet is előadtak a darabból.
A darab rendezője megemlékezett Seregi László mellett az eredeti jelmezeket tervező Vágó Nelliről és a fordító, Romhányi József alakját is felidézte. Mint mondta, a musical szövegének magyar változata egyenértékű T. S. Eliot verseivel. T. S. Eliot angol költő Macskák könyve című versciklusát zenésítette meg Andrew Lloyd Webber, ebből készült a világsikerű Macskák című musical, amely a londoni West Endenen 1982-től 21 évig, a New York-i Broadway-n pedig 24 évig volt műsoron.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.