A legemlékezetesebb beiktatási beszédek
2013. január 22. 12:17
Hétfőn a kongresszus lépcsőjén, több százezer ember előtt ismételte el esküjét Barack Obama amerikai elnök, mielőtt elmondta második ciklusának első beszédét. Obama azért tette már vasárnap le az esküt, mert az amerikai alkotmány értelmében az elnök ciklusa január 20-án délben lejár, s mivel ez vasárnapra esett, egy nappal később kellett megtartani a beiktatási ünnepséget az ünnepélyes eskütétellel együtt. Obama történelmet írt, mivel a második olyan elnök lett, aki négyszer is letette a hivatali esküjét. Ebből az alkalomból felidézzük, melyek voltak az Egyesül Államok történetének legemlékezetesebb beiktatási beszédei és eskütételei.
Korábban
A leghosszabb
Soha nem derült ki, hogy elnökként mire lett volna képes a nagyreményű Williams Henry Harrison, aki minden idők leghosszabb, 1 óra 45 percen át tartó beiktatási beszédét tartotta meg 1841. március 4-én. A csípős, hideg idő ellenére viszonylag szép számmal gyűlt össze a kíváncsi tömeg, hogy tanúja legyen az egykori ohiói szenátor, hírnevét az angol-indián sereg legyőzésével szerzett, hivatalba lépésekor már nemzeti hősként ünnepelt államférfi beiktatási ceremóniájának. A szeszélyes időjárás felkészületlenül érte az elnököt is, aki ennek ellenére derekasan helytállt és végigmondta szövegét, vázolva a következő négy év menetrendjét.
A 8495 szavas beiktatási beszéd végül Harrison első és egyben egyetlen beszéde maradt. Mivel fedetlen fővel állt a szakadó hóesésben, a nem túl előrelátó politikus megfázott és tüdőgyulladást kapott, s az orvosok minden erőfeszítése ellenére (kezelték ricinusolajjal, ópiummal, vazelinnel, farkasalmával) egy hónappal később, 1841. április 3-án elhunyt. Harrison így csak arról maradt emlékezetes, hogy ő volt az első amerikai elnök, aki hivatalában halt meg, továbbá hogy valamennyi elnök közül ő töltötte a legrövidebb időt posztján: mindössze 32 napot, 12 órát és 30 percet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap