"Polgári ellenállás" náci módra
2012. december 14. 13:57
Az internet sztárja lett az a rég nem látott fotón található német férfi, aki dacolva a náci szokásokkal, leengedett karokkal "üdvözli" az egyik német hajó vízre bocsátását.
Korábban
A helyszín Hamburg, az év 1936. Hatalmas tömeg fogadja a német haditengerészet egyik gyakorló hajójának vízre bocsátását, mindezt az obligát náci karlendítéssel. Egyvalaki azonban keresztbefont karokkal, rezignáltan követi figyelemmel a jeles eseményt.
Csak 1991-ben derült ki, hogy az illetőt August Landmessernek hívják és a hamburgi Blohm + Voss hajógyárban dolgozott. A fotó népszerűsége azóta is töretlen, legutóbb a legnagyobb közösségi oldalon bukkant fel és szerzett magának villámgyorsan 130 ezer támogatót.
Landmessernek személyes okai voltak arra, hogy a maga módján így tiltakozzon a náci rezsim ellen. A férfi 1931-ben lépett a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba (NSDAP), ahonnan 1935-ben zárták ki, mivel zsidó nőt vett feleségül, amit a nürnbergi törvények súlyosan szankcionáltak.
A férfinek két gyermeke született Irma Ecklertől, azonban „fajgyalázás” vádjában bűnösnek találták és bebörtönözték. Irmát a Gestapo tartotta fogva a hamburgi Fuhlsbüttel börtönben, gyermekeitől távol.
Landmesser 1941-ben szabadult, majd kivezényelték a frontra. Hamarosan eltűnt személynek (Missing in action, MIA) nyilvánították; valószínűleg a háborúban hunyt el. A férfi egyik lánya, Irene, 1996-ban írt családtörténeti könyvében vall az akkori évekről, apjáról, a megpróbáltatásokról és a család szétszakításáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.