Mégis gőzt lélegezhetett be a delphoi jósnő?
2012. december 10. 15:36
Az állítólag Apollón által médiummá váló delphoi jósnőre számtalan görög mítosz és történet hivatkozik. Az egyik korábbi elmélet szerint a lakhelyéül szolgáló templom repedései közül gáz szivároghatott fel, s ennek hatására mondta el jóslatait. A kutatók most újból elővették ezt az elméletet.
Korábban
A delphoi időkben az az elmélet terjedt el, hogy az orákulum látomásainak praktikus oka volt. Egy repedésen keresztül, a föld mélyéről valamiféle gőz áramlott be a barlangba, ami különféle ostobaságok kimondására késztette a papnőt, ezeket pedig a körülötte álló papok értelmeztek. A legendák szerint egyes jóslatok igen pontosak, mások zavaróan kétértelműek voltak. Egyszer Kroiszosz (ismertebb alakban: Krőzus) lüd király, minden idők leggazdagabb embere is felkereste a helyet, ahol a papnő, Püthia kétértelmű próféciát mondott: „Ha megtámadod Perzsiát, egy nagy birodalom fog elbukni.” Igaza is lett, Lüdia a támadás után összeomlott.
A régészek később meg voltak győződve, hogy semmilyen gáz nem törhetett fel a barlangba, mivel vulkáni tevékenységre alkalmatlan geológiai területről van szó. Később azonban szakértők még egyszer megvizsgálták a helyszínt, s két törésvonalat véltek felfedezni a delphoi templom alatt. Ezzel mégis elképzelhetővé vált, hogy egy törésvonalon átszivárgó, talán ember által előidézett „misztikus” gőzt lélegezhetett be a jósnő. Egy interdiszciplináris kutatásokat folytató csapat most úgy véli, oldott mészkőből származó gőz szivároghatott át a repedéseken.
A helyszínen talált vízforrások megvizsgálása után metánt, etánt és etilént találtak a szakértők. A legtöbben úgy vélik, hogy az etilén volt a legfontosabb elem, hiszen az ókorban használt orvosi eljárások során ez a vegyület szerepelt az egyik leggyakrabban, mint fájdalomcsillapító: nagyobbat „üt”, mint az édeskés ízű és szagú, s híresen euforizáló dinitrogén-oxid, kicsit pedig olyan az illata, mint a virágé, beszippantása bódító hatást nyújt. Az emberre nézve ez nem különösebben káros (bár különböző elemekkel egyesülve igen veszélyes is lehet), igaz, akár fulladást is okozhat. Az érzéstelenítés, az eufória és az oxigénhiány szélsőséges kombinációja pedig rákényszeríti a közelben tartózkodót, hogy „igen magasröptű dolgokról” beszéljen.
Más tudósok szerint nem az etilén vette rá a jósnőt a különböző beszédekre. A határozottan nem virágillatra emlékeztető metán is okozhat hallucinációkat, ha nagyobb dózisban lélegezzük be. Azonban ez az elmélet sem nélkülözi a hibákat. A metán jóval gyorsabban ölné meg az embereket, mint az etilén, különösen akkor, ha elégetik vagy egyéb módon szén-dioxid termelődik belőle. Az átalakulás mellékterméke a szén-monoxid, amely jobban megköti a vörösvértesteket, mint az oxigén. A túl sok mennyiség szintén fulladást okozhat, ám előbb zavartalanságot és hallucinációkat érez az illető.
A szén-monoxid a tüzelőanyagok elégetésének rendszeres mellékterméke, az ókori görögök pedig különlegesnek találhatták a gázt és annak hatásait. Azonban pontosan ma sem tudjuk, mi állhatott Püthia elrévedése mögött - az is elképzelhető, hogy semmi, pusztán az ajándékozás mértékének megfelelő jóslattal szolgált a vendégeknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap