Ismeretlen fáraóé a Karnaknál kiásott királyi szobor

2012. november 27.-Múlt-kor

Egy eddig még ismeretlen fáraóról mintázták azt a szobrot, amelyet nemrégiben tártak fel a luxori Monthu-templomban.

A Régészeti Tanulmányok Francia Intézete kutatóiból álló csapat egy eddig még nem azonosított, az egyiptomi Újbirodalom idején uralkodó fáraó szobrára bukkant a karnaki templom északkeleti részén található Monthu-templomnál egy rutinásatás során.

A szobor 125 centiméter magas, fekete gránitból készült, a fáraót pedig álló helyzetben ábrázolja. Az ásatást vezető Christopher Tiers elmondta, a szobor művészeti jegyei megerősítik, hogy az alak minden bizonnyal uralkodó volt.

A szobrot most a Régiségügyi Minisztérium egyik raktárhelyiségébe szállítják, ahol elvégzik a lelet dokumentálását és restaurálását. Tiers közölte, hogy a helyszínen már nagyban folynak a munkálatok, így az esetlegesen felszínre kerülő újabb leletek segítségével talán már a közeljövőben azonosítani lehet az uralkodót.

A templom - amelyen az utolsó nagyobb változtatásokat VIII. Ptolemaiosz (i.e. 61-47) idején végezték el - helyén korábban egy az Óbirodalom idején épült szentély állt. A Monthu-templomot a háború sólyomfejű istene, Monthu tiszteletére emelték. Az épület romjai Karnaktól öt kilométerre északkeletre, Hermonthisnál (ma Armant) találhatók, az ókori várost Fernand Disson de la Roque francia régész kezdte feltárni 1925-től kezdődően.