Sokáig riogatott a Horthy-fasizmus szelleme
2012. november 16. 19:50
Korábban
Genf volt Brüsszel
A hatvanas-hetvenes években írt munkák óta eltelt évtizedekben nem nagyon foglalkoztak a Horthy-korszak gazdaságpolitikájával, az államháztartás vizsgálatára pedig egyáltalán került sor – kezdte előadását Pogány Ágnes, a Corvinus Egyetem gazdaságtörténésze. Magyarország súlyos belső és külső egyensúlyhiánnyal küzdött a két világháború között, s ezen időszak alatt mindössze öt olyan év volt, amikor a magyar költségvetésnek többlete volt. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy az 1924-28 közötti öt szufficites év közül kettőben Magyarország szigorú nemzetközi pénzügyi ellenőrzés alatt állt, Genfben és Londonban is árgus szemekkel figyelték hazánk gazdaságpolitikáját – fejtette ki az előadó.
Az 1920 és 1924 közötti inflációs időszakban kimagaslóan nagy volt a deficit, s bár akkor ennek nem volt jelentősége, csak kétszer volt 3 százalék alatt a hiány. Az 1922-ben meghirdetett adóreform és a két évvel később hatályba lépő új vámtarifa kedvező lehetőségeket teremtett a kibontakozásra. Fontos azonban megjegyezni, hogy ebben az időszakban – nemzetközi összehasonlításban – rendkívül magas volt az adóelvonás mértéke Magyarországon. Ugyan 1925-től a kormány több adónem kulcsát mérsékelte, évről évre egyre nagyobb arányát központosította a nemzeti jövedelemnek.
1928-29-ig a bevételek folyamatosan nőttek, majd 1929-30 tájékán a szanálás óta először csökkentek a megtermelt javak, ráadásul a pénzügyi helyzet eltitkolása miatt megromlott a kapcsolat a kormány és London között. Különösen a MÁV termelt nagy hiányt, a legjelentősebb kiadást pedig a személyi ráfordítások tették ki, de a külföldi szakemberek a nagyvonalú nyugdíjpolitikát is bírálták. A pénzügyi fegyelmezetlenség – amely miatt 1929-ben újra hiány keletkezett a költségvetésben – a kortársaknak is feltűnt, a laza pénzügyi gazdálkodásért – amelynek egyik példája az anyagi háttér nélkül beindított közmunka volt –, pazarlásért pedig egyöntetűen a Bethlen-kormány elhibázott fiskális és monetáris politikáját, az adaptáció hiányát tették felelőssé.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Női ejtőernyős és magyar távírász is volt a „néma láthatatlanok” között tegnap
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost tegnap
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley tegnap
- Az ellentmondásos Indira Gandhi tegnap
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből tegnap
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket tegnap
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője 2025.02.15.
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren 2025.02.15.