Egyiptom omladozó piramisai
2012. október 25. 19:26
Egy nemzetközi projekt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a történelmileg jelentős épületeket helyreállítsa és megőrizze az utókor számára, kezdve a windsori kastélytól egészen a kanadai parlament épületéig. A kutatócsapat szakemberei újabban a szakkarai lépcsős piramison dolgoznak.
Korábban
Az MD of Cintec International nevű cég első komolyabb restaurálási munkájára Kairó történelmi belvárosában került sor az 1992-es földrengést követően. De ez a cég nyerte el 1998-ban számos rossz állapotba került egyiptomi emlék helyreállítását is, amely több mint egy tucat mecsetet foglalt magába.
Az Íbisz-templom megerősítése
Az egyiptomi főváros régi negyedében zajló projekt sikerét követően a Cintec felkérést kapott a Kairótól 700 kilométerre délre található El-Kharga oázisban levő Íbisz-templom belső megerősítésére. A templom építése i. e. 672-ben indult, s számos fáraó halálát megélte, mire i. sz. 68-ban elkészült. Azonban az igen rossz talajviszonyoknak köszönhetően az épületet szerkezeti hiányosságok veszélyeztetik, ami igen különös, hiszen az egyiptomi építményekre pontosan az ellenkezője volt igaz.
Helyreállítási munka az Íbisz-templomon
A templom szerkezetén két nagyobb problémát kellett megoldani. Egyrészt el kellett választani az épület alapját a meglévő talajvíztől, másrészt különböző beavatkozások segítségével meg kellett erősíteni a belső alapot. Ez különösen nehéz művelet volt a falfestmények és a hieroglifikus faragványok miatt. Azonban a Cintec által kifejlesztett és szabadalmaztatott technikák segítségével sikerült megoldani a problémákat, anélkül hogy megsérült volna a történelmi nevezetesség.
A lépcsős piramis alátámasztása
Ezt a projektet a lépcsős piramison végzett munka követte, ami gondos előkészítést igényelt a sírkamra mennyezetének veszélyes állapota miatt. Az 1992-es földrengés következtében a kamra mennyezetének nagy része beomlott, aminek következtében több tonnányi kő hullott a 29 méter mély aknába. Az életveszélyes állapot ezzel sem szűnt meg, hiszen további falfelületek ereszkedtek meg a kupola alakú mennyezet egyes részein.
A legnagyobb probléma az volt, hogy a szokásos állványzattal történő szerkezeti alátámasztást nem lehetett alkalmazni az egymásra rakódott kőhalmok miatt, továbbá félő volt, hogy további 50 tonnányi mennyezetdarab szakad az építészek nyakába. A plafon alátámasztására így a cég által kifejlesztett, WaterWall nevű, vízzel telített légzsákokat alkalmazták, amelyekkel a falfelület főbb statikai pontjait erősítették meg.
A tört falú piramis
A Cintec következő állomása a Kairótól 40 kilométerre délre található tört falú piramis (az angol szakirodalomban: Bent Pyramid), amelynek külső burkolata évszázadok óta folyamatosan rongálódik, habár nem mutatható ki semmilyen alapozási hiba vagy romboló hatású talajmozgás. Egy népszerű elmélet szerint a burkolat a helyi erők tevékenységének köszönhetően tűnik el folyamatosan, azonban az ideiglenes állványzatokra utaló nyomok hiánya – amelyek segítségével felmászhattak volna a tolvajok a magas építményre – megcáfolja ezt a nézetet.
Egy sokkal valószínűbb elmélet szerint a piramis a külső burkolatát a termikus mozgások hatásainak következtében veszíti el. A nappali hőmérséklet általában 40 Celsius fok fölé kúszik, míg az éjjeli fagypont körül alakul. A 35-40 fokos hőmérsékletingadozások és az uralkodó szelek együttes romboló hatásai miatt tűnhet el a piramis külső mészkőköpenye, főként a sarkainál - vélik a kutatók. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a tört falú piramis építői még kevesebb szaktudással rendelkeztek utódaiknál, és a pontatlanságuk hiánya is okozhatta az ötezer évvel későbbi állagromlást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05